*Brittany szemszöge*
Suli után egy célom volt,haza húzni a csíkot.Noszogattak a többiek,hogy üljek be velük valahova inni,csábítóan hangzott,de fontosabb dolgom volt. Vásárlás Victoriával. Hétvégén lesz új filmjének a premierje és nincs egy normális göncöm sem.Nem mutatkozhatok szakadt ruhában egész Los Angeles előtt. Remélem egyszer majd az én filmem premierjére készülhetek,ahol a középpont ÉN leszek. Otthon felhívtam Jamest,hogy van-e kedve elkísérni a premierre. Első hívásnál eleinte kicsöngött,majd hirtelen pittyegést hallottam. Kinyomta. Ezt nem hiszem el!Másodjára is megpróbáltam,pár csörgés után,ismét a foglalt jelzés hangja szólalt meg a telefonban.Mi a franc folyik itt?Kezdtem egyre mérgesebb lenni,de erőt vettem magamon és egy utolsó próbálkozásra szántam el magam.Mérgesen tárcsáztam újra a számot,James telefonja már kikapcsolt állapotban volt.A dolgok csak úgy kavarogtak össze-vissza a fejemben. Reggel még minden jól ment,bár a sulis résznél látszott,hogy alig várja hogy elhúzhasson.Én rontottam el valamit?A közös esténk is nagyon jól sikerült,vagy csak szerintem?Sürgősen beszélnem kell Jamessel,de most nem mondhatom le Vicky-t. Körül néztem a házban,apám persze megint nincs itthon.Justin Bieber készülőben lévő albumán segédkezik,ő az albumjának a producere. Rühellem azt a kölyköt,hogy miért,azt az elejétől fogva nem tudom megérteni. Apám szinte csak aludni jár haza meg,hogy tájékozódjon arról,hogy mi van velem,élek-e még. De mi van vele?Mondhatni,nem is tudok róla semmit.Mindegy,nem is nagyon érdekel. A kanapén bambultam magam elé és vártam,hogy megérkezzen Victoria. Addig is kapcsolgattam a csatornák között az egyik adón épp a "CeleBuzz" ment. Egy megdöbbentő hír(számomra az) következett.
"Martin Tucker vagyok és most Celeb híreinket hallhatjátok. Napjaink egyik sikeres fiú bandája a Big Time Rush nem rég jelentette be,hogy nyáron Európai turnéra megy. A srácok egy interjút adnak Szombaton,amiben a közelgő koncertekről,sorozatuk forgatásáról és magánéletükről kérdezik majd őket. A sajtó tájékoztatót élőben is nézhetitek itt a CeleBuzz csatornán. Köszönöm,hogy velünk tartottatok,találkozunk később."
Épp jókor érkezett meg Victoria,örömömre. Kell egy kis kikapcsolódás, na meg új ruhák.
-Szia csajszi,készen állsz átváltozni?-integetett kezeivel.
-Sziaa. Átváltozni? Én csak új ruhákat akarok.-magyaráztam.
-Jó,jó persze az is lesz. Na gyere menjünk. Sok dolgot kell elintéznünk.-húzott a kocsija felé,de előtte felkaptam a hitel kártyám,kulcsaim és mentem is utána. Bedobtam magam mellé ő pedig beindította a motort. Kezével a rádió felé nyúlt,majd bekapcsolta. Lement pár jó szám,majd hírek következtek. Na de jó,remélem elmondják még 50-szer,hogy a BTR turnéra indul bla bla blaa. De meglepettségemre sokkal jobb híreket közöltek,amiktől majd kiugrottam a bőrömből.
"A radio news-t hallhatjátok,ahol elmondjuk a legfrissebb híreket,amikről tudnotok kell. Egy időre eltűntek a média és a zene világából,de most megújult külsővel tér vissza,készülő albumukkal Írország legismertebb bandája,akik 13 év alatt rengeteg fal döngető zenével drukkoltak elő,meghódítva ezzel a világot. És ez a banda nem más,mint a The Rasmus! Pár év kihagyás után,vissza térő koncertet adnak az "Orpheum"-ban,Április 10.-én.Jegyek már megvásárolhatók a banda hivatalos oldalán. Ez volt az egyik legújabb hírünk a zene világból. Következő hírünk,amiről szintén nem érdemes lemaradnotok. Sztár akarsz lenni? Vonz a tv,filmek világa? A Warner Bros szereplőket keres készülődő új filmjéhez. Ha megakarod mutatni tehetséged,jelentkezz awww.warnerbros.com/casting oldalon. Hamarosan jövünk vissza további híreinkkel. Viszlát mindenkinek."
-Vicky,Vicky-bökdöstem a mellettem vezető lányt,aki rám szegezte fél tekintetét.-Te is hallottad a casting-os részt? Ez lehetne a betörésem a filmek világába!
-Persze,hogy hallottam hisz én is itt ülök melletted.-magyarázta nevetve.-Itt a nagy lehetőséged! El kell menj a válogatásra! El jött a te időd barátném.-simította meg a vállam Vic.
-És a The Rasmus visszatéért!-tettem hozzá.Már sikoltoztam a boldogságtól,két ilyen jó hír egymás után,meg is feledkeztem Jamesről...-El kell menjek a koncertre is. El jössz velem???-néztem rá kérlelő tekintettel.
-Én nem nagyon ismerem ezt a bandát,és az nap dolgom is van,ne haragudj.-hangja letért a vidám hangnemről és szomorúra váltott.
-Óóhh,értem. Akkor majd megkérek valaki mást.-hajtottam le a fejem.
-Hééy!Ne búslakodj!Hisz megkaptad életed nagy lehetőségét és mellé még egy szintén klassz hírt.-lökdöste meg a kezem. Küldtem neki egy már felerősödött mosolyt,majd elkezdtünk énekelni a rádióból szóló zenére.Pár perc múlva már ott is voltunk a Beverly Hills-i plázában,ami az egyik legjobb a városban.
-Úristen Brittany. A mennyekben vagyunk?-Tátott szájjal állt Victoria amikor meg látta azt a sok gyönyörű üzletet,gyönyörű cuccokkal együtt.Nekem is tátva maradt a szám,amikor megláttam a meseszép ruhákat,megvenném mindet.
-Azt se tudom hol kezdjem.-bámultuk a jobbnál jobb üzleteket,végül rámutattam az egyikre és bementünk.
-De holnap van a premier...-mondta már csukott a szemmel a fotelban ülve.
-Tudom. Majd holnap mindent elrendezünk,de most menjünk aludni. Már este 9 óra.-akkorát ásítottam,hogy betudtam volna kapni valakit. Nagy nehezen de felvonszoltuk magunkat a lépcsőn majd belevetettük magunkat az ágyba.
***
Mindketten kipihenten ébredtünk,de nekem megint az a furcsa álmom volt,mint előző éjjel. Ajj..inkább nem törődök vele.
-Gyere Brittany készüljünk 13:00 kor kezdődik és most 10:00 óra van.-Utasított.Elment lezuhanyozni,utána én.Zuhanyzás után elkészítettük a hajunkat majd a sminket és felvettük a tegnap erre az alkalomra vásárolt ruhánkat. 12:00 kor elindultunk,mert Victoriának hamarább ott kell lennie. Sajnáltam,hogy nem tudtam beszélni Jamessel,örültem volna,ha elkísér.
Indultunk ki a házból és egy fekete terepjáró állt a házunk előtt,aminek ablakai sötétítettek voltak. Beszálltunk,majd egyenesen a helyszínre mentünk. Amint kiléptünk a kocsiból,a vörös szőnyeg terült el előttem. Sosem voltam még ilyen eseményen,de nagyszerű érzés volt ott lenni. Kiszálltunk a kocsiból és hatalmas sikoltozások,kamerák kattogása hallatszott.
Egymás mellett sétáltunk végig a vörös szőnyegen,de Vic közben megállt pózolni a kameráknak. Csak mosolyogtam és mentem tovább,de Vic vissza húzott.
-Itt maradsz!-nevetett,majd átkarolt és csak a kamerák kattogását,villanását láttam. Nagyon tetszett ez az egész,csatlakoztam Vicky-hez és én is pózoltam,ne csak megmeredve álljak ott..
![]() |
Victoria & Brittany |
Sokat számít a véleményetek,mert csak úgy tudom meg,hogy jó-e az,amit írok. Most jönnek az izgalmas részek,érdemes olvasgatni..;)
By;Bubesz Grimes
Írd a kövi részt:D
VálaszTörléskövit gyorsan :)
VálaszTörlésnagyon tetszik így tovább kövit..... :)))
VálaszTörlésNagyon jó, mit látott? Gyorsan a kövit!
VálaszTörlésnagyon tetszik ez a blog :D ügyesen írsz :D csak így tovább és minél előbb kövit :D amúgy bocsi h belekötök, de mi az a telepjáró??? :P bocsáss meg, de ezt nem hagyhattam ki :D <3
VálaszTörlésKöszönöm a komikat.:) <3
Törlés- A terepjáró,az egy úgymond nagyobb fajta autó./ezt jól megmagyaráztam.>< /
nem terepjáróra gondoltál véletlenül???? xd
Törlésde. elíráás.x'D
Törlésnagyon tetszik.... :) mirok lesz kövi?
VálaszTörlésgyorsan kövit! :)
VálaszTörlés