Viszlát..

Sziasztok, olvasók.

Így a szünet utolsó napján elbúcsúzok tőletek, s e történettől.

 Nem gondoltam volna, hogy sikerül majd befejeznem a történetet ( nem ihlet hiánya miatt ), de örülök, hogy eljutottam a végére, hisz a blog már 1 éves, 1 éve működik, 1 éve tartott Brittany és Harry története, de ezúttal VÉGE.

 Nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvasta és kommentelt a részek alá, plusz mind annak a 71 feliratkozónak, akik csatlakoztak a bloghoz.

 

Nem gondoltam volna, hogy valaha is írni fogok egy blogot, mert az elején még úgy gondoltam, hogy túl nagy felelősség, plusz idő pocsékolás blabla. De aztán buszozásaim során mindig születtek ötletek, s az úton megszületett egy Hollywood-i történet a fejemben, egy lányról, aki mindössze annyit szeretne, hogy híres legyen, s túlélje ezt a viharos életnek nevezett valamit.

 

Azt sem gondoltam volna, hogy több mint 70 ezer oldalmegjelenítés lesz majd, de mégis, és röviden: Nagyon köszönök mindent!

A blogger világtól még nem búcsúzok el teljesen ( sajnos ), mert megszületett egy teljesen más, elvont történet ötletem, amit már rég elkezdtem írni, s szeretném is majd publikálni. De aztán vége lesz.. örökre ( húú, de drámaian hangzik ). Majd hozok linket is róla, addig is, aki szeretne csatlakozzon a facebook csoporthoz ( az oldalsó menüben megtalálod ), és ezzel kapcsolatban kisebb információ morzsákat tudhat meg.

Nem tudom ti hogy gondoljátok, de én nekem tetszik ez a történet. Szerettem írni, alig vártam, hogy megírhassam az epizódokat, azonban az első évaddal határozottan nem vagyok megelégedve. Legszívesebben törölném a fenébe, de már nem fogom :'D 

Eleve úgy terveztem befejezni a történetet, ahogyan azt a direkt erre készített videóban van. Egy repülőn, Brittany eltűnik, s Harry nem tudja hogy lehetséges ez? Tele lett volna akció jelenettel. Már el is kezdtem írni, de mikor pár nappal később folytatni akartam, nem ment. Nem éreztem úgy, hogy meg tudom írni, pedig voltak ötleteim, de nem volt hozzá kedvem :/ Így egy egyszerű, romantikus, kissé nyálas befejezést szántam eme történetnek. Szerintem klassz lett (:

Utolsó sorban,

 Még egyszer köszönök mindent nektek, olvasók! (:

A blogon megismerkedtem közületek néhányotokkal, egyet kiemelnék, akit nagyon megkedveltem, s ezért hálás vagyok. :))

 A blognak hivatalosan is vége.

További sok sikert nektek,

Ölel,

Bubesz Maryette Grimes

 

" Nem fogjuk elfelejteni egymást, ugye? "

50. rész "Az örökké határa" - Befejező rész

Hellohello, Olvasók! 

 Huh, nagyon régen volt új rész, és ezt nagyon sajnálom, de tényleg, csupán eléggé ellustultam a szünet alatt, így kedvem nem volt írni, pedig kellett volna.

 Ugyebár úgy volt, hogy az utolsó 2 rész az a repülőn fog játszódni - amihez videót is készítettem. Azonban változás történt, mert nem lesz olyan. Neki kezdtem, de csak kínlódás volt, így hát úgy döntöttem, hogy írok egy másmilyen utolsó befejezést. Kicsit talán nyálasra sikeredett, de én nagyon szerettem írni ezt a részt (:

 Azok akik, miután elolvasták eme új részt, arra kérem őket, hogy utolsó rész gyanánt, egy utolsó kommentben fejtsék ki véleményeiket e történetről, részről stb..

ui.: Az elkövetkezendő napok egyikén lesz egy rövid búcsú-elköszönő bejegyzés. 

Jó olvasást!

Ölel,

BMG.

*Brittany szemszöge* 

[Ajánlott zene]

Harry-vel a parton sétáltunk, elmondtam neki, hogy mindössze azért mondtam nemet, mikor megkérte a kezem, mert képtelen voltam meghozni egy komoly döntést. Azt nem említettem meg, hogy eszem ágában sincs ilyen fiatalon elkötelezni magam bárki mellett is, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem.
 Megértette és elfogadta a döntésem. A kapcsolatunk nem szakadt meg, ugyanúgy magam mellett tudhatom Őt. Sok mindenen mentünk keresztül, mindketten hibáztunk, rontottunk el dolgokat, de valahol az utunk mindig össze kapcsolódott, akár a kulcs és a hozzá illő lakat. Szeretem Őt, és a világ egyik legszerencsésebb emberének nevezhetem magam, amiért egy ilyen férfi, mint Styles, szeret és elvisel engem minden hülyeségemmel együtt véve.

-Akkor mégsem leszel meleg? - kérdeztem rá nevetve.

-Csak, ha szeretnéd - vigyorgott -Neked bármit.

Nevetve megráztam a fejem, s próbáltam megérteni, hogy pattanhat ki egy ekkora hülyeség az ember fejéből.

-Holnap elkísérsz a premierre?

-Ha azt mondanád, hogy sokkolót nyomsz a seggembe, ha elmerészelek menni, még zsibbadt seggel is elmennék, szóval igen.

Megálltam, a forró homok kellemesen sütötte a talpamat. Várakozóan nézett rám, majd egy gyors pillanat elmúlása után, ingénél fogva magamhoz húztam és megcsókoltam a lemenő napfényben. Annyira hiányzott ajkainak íze, mint víz a szervezetemből. Sosem elég.

Miután elváltunk komisz vigyor jelent meg borostától mentes arcán, ami még kisfiúsabbá tette.

Egy villám gyors mozdulattal a karjaiba kapott, ezzel kalitkába zárva engem és elindult a víz felé.

-Styles, ha bele mersz dobni a vízbe, úgy megütlek, hogy a tudod mi is megkékül benned! - fenyegettem, ennek ellenére mindvégig szélesen vigyorgott.

-Azt kétlem - cáfolta meg előbbi szavaimat -Én olyan erős vagyok, mint fában a görcs.

-Ó, persze - röhögtem fel erőltetetten -Csak azért mert egy gén kezelt szumós narancs vagy.

-A banánt jobban szeretem - húzta el keserűen a száját. A narancs rossz emlékeket idéz fel benne.

-Oké, te szumós banán, de most tegyél le!

-Ez itt nem kívánság műsor, pici szívem.

Olyan "jól" elbeszélgettük az időt, hogy totálisan meglepődtem, mikor hirtelen belecsapódtam a vízbe. Prüszkölve jöttem fel a víz alól, fülem, orrom, szemem és a szám is megtelt vagy nyolc liter sós vízzel. Neki támadtam Harry-nek - legalábbis ez volt a célom - de az én izmaim az övéhez képest olyanok voltak, mintha egy hernyó akarna megütni egy macskát. 

 Karjával szorosan átölelt, meggátolta a szabadulási lehetőségeimet. Ruhája nedvesen tapadt a mellkasához, testével az enyémnek simult, és a szívem olyan gyors tempóban kalimpált, ahogy nem hittem volna, hogy lehetséges. Megjelent az a döglesztő fél mosoly az arcán, és ekkor azt kívántam bár ne lenne olyan tökéletes. 

 Meleg lélegzete a nyakamat simogatta, felolvasztva a hideg víztől megfagyott testemet. Akaratlanul is oldalra döntöttem fejemet, és vártam, hogy szilárd testének melege az enyémet érje. Aztán újra a szemeibe pillantottam, és azok a sötét zöld gömbök óriási éhséget, vágyat tükröztek felém.

-Szeretlek - suttogta -Szeretlek, amíg csak lehet.

Éreztem, hogy valami könny féleség csónakázott végig arcomon, keveredett a sós vízzel, amiben Harry-vel ketten vagyunk. Nem emlékszem, hogy lett volna valaha is ilyen tökéletes pillanatunk.

-Nem fogod megbánni, ígérem - hangom suttogásba fúlt át.

-Sosem bántam meg, hogy szerelmes lettem beléd.

És ezek voltak azok a szavak, amik éreztették velem, hogy bár sokszor veszekedtünk, a kettőnk között született szerelem soha nem szűnt meg és nem is szállt el egy pillanatra sem.

Minden, amire szükségünk volt az, hogy szeressük egymást. Elakartam venni az eszét minden érintésemmel és csókommal, annyira, hogy utána már senki és semmi másra ne tudjon gondolni, csak rám.
 Én már soha nem tudnék úgy szeretni és érinteni bárki mást, mint Harry-t. A tengerben állva rájöttem, hogy akár életem végéig tudnám szeretni őt. Szükségem volt arra, hogy megtartsam az előbb tett ígéretemet, miszerint nem fogja megbánni, hogy szeret engem. Miközben elszakadtam tőle, finom kezeit az enyém közé fogta és a part felé irányított.

-Gyerünk.

-Hová megyünk?

Kinyitotta nekem az utas felőli ajtót, szembefordultam vele és még egyszer megcsókoltam, mielőtt beszálltam az autóba.

Nagyon sok mindenen mentünk keresztül, jón és rosszan egyaránt. De talán ezek azok a dolgok, amik megszépítik az életünket. Nem kaphatjuk folyton azt, amit akarunk; csak a szépet, a jót és a boldogságot, hiszen nem így működik. Mindezekért harcolnunk kell, és mi megtettük, így jutottunk el oda, ahol most vagyunk.

-Egy nagyon különleges helyre - válaszolta rejtélyesen.
Harry is beszállt az autóba, majd rövid autózás után elvitt oda, ahol minden kezdődött.

 Mosolyogj, csillogj, ragyogj, ráadásul mindezt csináld őszinte érdeklődéssel. Régen mindez kamu dolgokra épült, azonban ez megváltozott. Harry-vel az oldalamon képes voltam mindezt őszinte lelkesedéssel csinálni. Végre újra tudtam élvezni az egész filmipar okozta gyönyört, köszönhetően a mellettem álló srácnak, aki gyengéden, ám mégis védelmezően karolja át derekam, s bőszen mosolyog az előttünk álló fotósoknak.

Valami oknál fogva az agyamban tekergőző gondolatokat, muszály volt Harry tudtára adnom. Éreztem, hogy belülről szétfeszítenek, ha nem adom ki magamból őket minél hamarább.

Elszakítottam a tekintetem a fotósok kamerájáról és Harry-hez fordultam, olyan hang erőre kapcsoltam, hogy csak mi ketten halljuk azt, amit mondani fogok.

-Sajnálom, hogy sokszor olyan bunkón viselkedtem veled.

Harry halványan elmosolyodott, s kíváncsian várta, hogy folytassam. Talán az ártatlan arca váltotta ki belőlem azt, hogy itt és most bocsánatot kérjek tőle, amiért úgy viselkedtem vele ahogy, pedig ezt ő egyáltalán nem érdemelte meg.

-Képes lennék a te kedvedért megváltozni - a szavak víz folyamként ömlöttek belőlem -Ha akarod a külsőmet is megváltoztatom, amilyenre szeretnéd, nem is tudom mit kéne csinálnom, hogy boldoggá tegyelek.

A fiú arcáról egy szem villanás alatt el tűnt a mosoly, felöltötte komoly ábrázatát.

-Jól figyelj arra amit most mondani fogok - egy gyors kitérőt tettem a minket körülvevő emberek felé, természetesen minden szem ránk szegeződött -Úgy szeretlek ahogy vagy. Úgy szeretlek, ahogy tegnap tettem, vagy azelőtt egy évvel. Holnap is ugyanúgy, szinte már fájdalmasan szeretni foglak. Nem érdekel a külsőd, felőlem kopaszra is leborotválhatod a fejed, ahogy Britney Spears tette, s ha mégis megtennéd, kérlek azért vegyél fel parókát - nem bírtam megállni nevetés nélkül e hülye vicce hallatán.

-Én elfogadtalak így, ahogy vagy. Te is fogadd el magad. Nem kell megváltoznod. Amíg lélegzek és a Föld nevű bolygón vagyok, szeretni foglak, Brittany.

-És ha a Marsra vagy a Jupiterre mész ott már nem fogsz szeretni? - kérdeztem idétlenül, muszáj volt ellőnöm ezt a 'poént', bár egyáltalán nem illett az alkalomhoz.

-Először is, a Jupiter-t már nem nyilvánítják bolygónak - kezdett el okoskodni.

-És a második? - kérdeztem, miután a bolygók magyarázásáról már nem mondott semmit.

-Az nincs.

-Csókolj meg - kértem.

-Ahogy óhajtod, Hercegnő - és ott mindenki szeme láttára megcsókolt. Gyengéden felemelte államat, hirtelen azt sem tudtam mi történik, hol vagyok, mindössze ajkainak kecses mozgására tudtam öszpontosítani.
 A vakuk gyorsabban kattogtak, a tömeg harsogásba kezdett, megállás nélkül érkeztek a hozzánk intézett kérdéseik az újságíróktól.

Le vonultunk a vörös szőnyegről a Backstage-be, ahol Jennette azonnal kiszúrt engem, amint betettem a lábam.

-Elismerésem, szép belépőt csináltatok a vörös szőnyegen.

-Random történt.

-Brittany, interjút kell adnod egy magazinnak. Lehet róla szó?

-Persze - bólintottam. Harry felé fordultam, megszorítottam a kezét, majd követtem Jennette-t.
Annyit még sikerült elkapnom Harry alakjából, hogy őt is leszólította pár riporter, és biztosra vehettem, hogy nem fog unatkozni a távollétemben.

A riporter nő felkészültnek látszott, mert, amint válaszoltam a kérdéseire, azonnal rám zúdította a következőt, és így ment ez tovább, míg az eddigi beszélgetésünk során a legérdekesebbhez jutottunk.

-Mi motivált életed során? Sokszor csúsztál lejjebb a rang létrán, megjártad azt, amit sokan nem bírtak volna elviselni. De te mégis itt vagy, egy tudomáson szerint nagyszerű filmnek a premierjén, és boldognak tűnsz. 

-Így bele gondolva tényleg sok minden van a hátam mögött. A börtön megerősített. A vakságom megtanított arra, hogy mennyire törékenyek vagyunk. Amikor Miranda rám támadt egy késsel, az arra világított rá, hogy vigyázz kiben bízol.
 Én megtaláltam azt az egyetlen dolgot az életemben, amiért a börtönben érdemes volt élnem, s küzdenem. Azt, hogy élek Harry-nek köszönhetem. Még ha nem is volt velem akkor, a tudat, hogy újra láthatom valamikor az életben, felerősített. Örökké hálás leszek neki.
 A riporter őszintén elmosolyodott.

Harry felé pillantottam, nevetve válaszolt az őt körülvevő riportereknek. Megérezte, hogy valaki figyeli, s felém kapta csillogó szemeit. Össze találkozott pillantásunk, mire mindketten elmosolyodtunk. Pár másodpercig némán néztük egymást, majd ismét a riporterre figyeltem, s lezárásképp azt mondtam neki:

-Mindenkinek megvan a maga útja. Én szerencsére követtem az enyém.

49. rész " Részeg csevely "

*Harry szemszöge* 

Fél évvel később - Augusztus 23 

[ Ajánlott zene ]

-Biztos vagy benne? - néz rám gyanakvóan Louis.
-Olyan biztos, mint amennyire az, hogy férfi vagyok - vágom rá bólogatva.
Louis csak áll és néz rám, pszichológust játszik, miközben keres valamit a szemeimben, talán bizonytalanságot, azonban én már eldöntöttem és minden kétségem elszállt.
-Elment az eszed - bökte ki végül a nagy terapeuta gyakorlattal rendelkező barátom.
-Ja, lehet - túrok bele nevetve a hajamba.
-Áldásom rátok - jelenik meg egy őszinte mosoly az arcán. -Folyik a nyálad - figyelmeztet, gyorsan megtörlöm az arcom.
-Mindig folyik, ha ideges vagyok.
-Ne aggódj, nem lesz semmi gáz - tette bíztatóan vállamra a kezét, Louis.

Niall kicsit kiakadt, mikor közöltem vele, hogy megkérem a húga kezét, ő kemény tésztának bizonyult.
-Mi? Ez biztos? - pattan fel a foteljából.
-Teljes mértékben - mondom, miközben az ingem ujját gombolom.
-Ejjha - ül vissza maga elé meredve.
-Szeretném, ha te lennél a tanúm - mondom a döbbent képű Niall-nek, mire felkapja a fejét.
-Hát...ez aranyos. Nagyon örülök neki, kössz.
Arra kapjuk fel a fejünk, hogy Louis idétlenül röhög mögöttünk.
-Nagyon nagy szar lesz, ha Niall lesz a tanúd. Képes lenne a saját húgát megszöktetni az oltár elől.
-Felőlem lehetsz a koszorúslány is, Niall - nézek a szőkére nevetve. -Na, mennem kell - intettem, majd indultam Brittany-hez.

Ott ültünk a tengerparton, a számunkra elkerített részén egy hatalmas szikla mellett. Úgy éreztem minden tökéletes.
-Ez csodálatos - mondta megbabonázva a látványtól Brittany.
-Pont mint te - emeltem fel egy pohár pezsgőt, koccintottunk.
Megvártam, hogy ő is megigya, mély levegőt vettem, és utoljára még elgondolkoztam rajta, hogy tényleg akarom én ezt? A válasz a belső énemből jött. Határozott igen visszhangzott a fejemben.
-Brittany - fogtam meg a kezét az asztalon. Egy gyönyörű félvállas, lazac színű egyberuhát viselt, ami csodálatosan mutatott rajta. -Az életem sokkal jobb mióta velem vagy - kezdtem bele, baromira nyálasan hangzott, de jól akartam kifejezni magam. -Amikor először megcsókoltalak az olyan volt, mint egy tűzijáték - benyomtam a kezemben lévő kis fekete kütyün egy gombot, amitől az előre megtervezett tűzijátékok megjelentek az égen, ezzel is fokozva az este hatását. Brittany nevetve nézte az égen világító szikrákat.
-Ezt most te..? - kérdezte értetlenkedve.
-Igen - válaszoltam szerényen, enyhén elszálltam magamtól, mert olyan büszke voltam saját magamra, hogy ilyen jól megszerveztem ezt az egészet. -És a hangod.. olyan, mint a zene.
-Oké, Harry elég - zavartan matatott kezeivel. -Ez már kicsit sok. Tudod, hogy nem vagyok túlzottan romantikus fajta.
Figyelmen kívül hagytam, amit mondott, mert a zene szóra elő kellett volna ugrania John Legend-nek. Megismételtem, ekkora meg is jelent az említett személy gitárral a kezében.
-Jézusom, Harry! - ámult el Brit. -Mindezt miattam?
- Tudod Brittany, amikor egy férfi szeret egy nőt, semmi másra nem tud gondolni - kezdek bele a kb. ezerszer begyakorolt szövegbe.
-Kezdem elveszíteni a fonalat - nézett rám furán Brittany, de folytattam ahol félbeszakított. Olyan érzés volt, mintha épp a suliban, a táblánál felelnék.
-Mindent képes feladni. Virraszt az esőben, ha a szeretett nő arra kéri.
-Hé, hé! Ez valami dalból van - mutogatott rám Brit, mintha így eszébe jutna a dal címe.
-Nem, nem valami dalból - ráztam a fejem sértődötten. -Hanem egy csodás dalból - ekkor már én is éreztem, hogy talán kicsit sok a nyálas, s egyben buzis szöveg.
Végszóra John belekezdett a dalba - when a man loves a woman.. -, addig én előkotorásztam a zsebemből a gyűrűs dobozt.
-Elég, elég! - tiltakozott Brittany, bár nem tudom miért.
-Brittany Jane Roberts - szólítottam nevén, s mikor meglátta a kezemben a dobozt, minden szó, amit mondani akart, hirtelen elakadt a torkán, és ő maga is lefagyott. -Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - zavaromat hatalmas vigyorommal lepleztem. Brittany ajkain csupán hahotázás jött ki, egy árva betű sem. Idegesen nézett körbe, hol a tengert, hol a város látszódó felét fűrkészte, mintha arra várna, hogy valaki megakadályozza ezt az egészet, vagy felébredjen egy álomból.
A pánik eluralkodott rajtam. John - aki még mindig énekelt - biztatóan rákacsintott, mire Brittany végül kimondta...
-Nem -...azt amire egyáltalán nem számítottam, és a sírás határán állva felkapta a táskáját és elrohant. -Sajnálom, nem lehet - tette hozzá mielőtt végleg eltűnt volna. A homok felhevülten csapzott léptei után.
Ott maradtam egyedül, millió gondolattal, s megválaszolatlan kérdéssel együtt, miközben John szinte ordítva énekelte: When a man loves a woman!!!
-Kussolj már el, John! - ordítottam rá mérgesen, mire rögtön befogta.

*Niall szemszöge* 

Louis-val elnyűve feküdtünk a kanapémon a foci világbajnokságot nézve. Majd' megölt a kíváncsiság, hogy vajon mi történik a lánykérésen. Követni akartam Harry-t, hogy megtudjam mi a pálya, plusz bokornak is álcáztam volna magam, csak le ne maradjak semmiről - mégiscsak a húgomról van szó -, de Louis határozottan megtiltotta, hogy végbe vigyem a szerinte idióta ötleteim.
Louis őrjöngve ugrott fel, mert a csapata lőtt egy gólt, amikor épp csengettek.
Összevont szemöldökkel meredtem az ajtómban álló híres énekesre, John Legend-re, akinek a vállán a részeg Harry csüngött.
-Itt lakik Harry Styles? - kérdezte Harry-t erősen tartva.
-Szia, Niall - integetett Harry félre biccentett fejjel.
-Hozza be - tártam ki az ajtót. -Mi történt?
-Nemet mondott - válaszolta Harry úgy, mintha még mindig nem tudná elhinni.
-Na neee! - döbbentem le teljesen, s talán mélyen, nagyon mélyen örültem is neki, hogy így történt. Fiatalok, ráérnek még. Plusz Brittany amúgy sem az a tipus, aki képes lenne, na meg lenne kedve férjhez menni ilyen korán, hogy az majd parancsolgasson neki, vagy folyton a nyaka körül lógjon.
-Elrohant, elhiszed ezt? Fel se veszi a telefont, egyszerűen levegőnek néz - mondta, immáron a kanapéról lelógó fejjel.
-Ezért inkább elmentél inni, és felszedted John Legend-et? - vonta le a következtetést Louis.
-Neem! Felbéreltem, hogy kornyikáljon, míg megkérem Brit kezét. Bár jobb lett volna Ryan, a OneRepublic énekese, őt jobban szereti - alig lehetett kivenni mit mond, összefolyva szűrődtek ki a szavak a száján. Aztán megvilágosodva így szólt: -Hééé, maga tehet róla, hogy nemet mondott! - mutogatott fejjel lefelé lógva a szobában álló férfira.
-Ácsi, engem akar hibáztatni érte? - kérdezett vissza szét tárt karokkal John. Harry megerősítésképen elhangoztatott egy " öhön " féleséget.
Az ajtóból egyszercsak egy hitetlenkedő hang kiáltott fel. Áá, megjött a pizza. Csengetnie se kellett, mert véletlenül nyitva hagytam az ajtót.
-Úristen, John Legend! - kiáltott a pizzát hozó lány. -Magáról neveztem el az egyik vibrátoromat! - mondta hatalmas boldogsággal, s tele büszkeséggel.
-Brittany, miért nem veszed fel? - hallottam meg a részeg Harry hangját, amint a telefonon beszél, ezzel elterelve a figyelmem az enyhén perverz pizzafutár csajról. -Valami rosszat tettem? Nem elég nagy a gyémánt? Vagy John Legend volt a gáz? - kérdezgette értetlenkedve.
-Hé! - kiáltott fel az említett.
-Tudod mit, kicsim? Szívd ki a vetőmagot a földből! - dobta el duzzogva a telefonját Harry. -Jól van, nem fogok itt sírni, nem érdemli meg! - tornázta fel magát Harry a kanapéról. Gyere John, menjünk el valahová! - intett neki.
-Dehogy megyek! Kérje meg Ryan-t, hátha ő ráér - javasolta enyhén gúnyosan.
-Hélo, tudtommal tízig kifizettelek, ember - állt egyik lábáról a másikra Styles, elég közel volt ahhoz, hogy megölelje a padlót.
John ránézett az órájára, majd vigyorogva így szólt:
-Tíz múlt egy perccel, szóval kinyalhatja.
-Hát jó - sóhajtott lemondóan, figyelmen kívül hagyva a paraszt megjegyzést. - akkor megyek egyedül Brittany-hez.
-Kő van a fejedben, vagy tényleg ilyen hülye vagy? - kérdezte Louis a foci meccset nézve, bár nem tudni kitől, lehet magától vagy az egyik focistától.
-Ó, ne, ne! Nem vezethetsz egyedül, majd én megyek veled - ajánlottam fel segítőkészen, gyorsan felkaptam a kocsikulcsom és Louishoz fordultam.
-Te maradj itt, beszámolót kérek majd a meccsről! - Louis felmutatta a hüvelykujját, jelezve, hogy értette. -Mindenki más TŰNÉS A HÁZAMBÓL! - ordítottam a másik kettőnek, akiket nem is ismertem és kilökdöstem őket a házból.
-Látod, Niall - fogta meg a vállam Harry. -te jó barát vagy - aztán John-ra mutatott. - Számomra meghaltál!

Másnap egy kocsmában ültünk Harry-vel, én mindössze üdítőt ittam, Harry-nek csak sört engedtem inni, az kevésbé üt. Azért hoztam el ma erre a helyre, hogy kicsit tudjon felejteni, és lazulni. Tegnap nem mentünk el sehova, mindössze haza vittem, hogy kialudja magát.
-Bízz bennem, más nem tudja elfeledtetni veled Brittany-t. Legalábbis egy ideig biztos nem.
-Mitcsináljak akkor? Soha többé ne legyen senkim?
-Soha nem leszel egyedül. Mellesleg attól függetlenül, hogy Brittany nemet mondott, mióta jelenti azt, hogy szakítottatok is egyben?
-Igazad van - bólogatott. -De lehet, hogy ez azt is jelentette, hogy vége - inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek. Aztán hatalmas ötlete támadt: -Hé! Lehetnénk melegek! - na ezt eléggé rosszkor mondta, mert épp ittam, és a kóla az orromon jött ki.
-Hahh, jó vicc - töröltem meg az arcom. -Ez szép volt, Harry.
-Nem vicc, ez komoly! - erősítette meg kijelentését.

  Oké, Harry részeg, nincs magánál, szóval belemegyek a játékba, hogy örüljön. Miután alszik egyet úgy is elfelejti. - gondoltam.
-Na jó. Ha bele vágunk, akkor csináljuk jól. Atlantában összeházasodunk, romantikus körülmények között. Adoptálunk egy kínai kölyköt, és Di Lee lesz a neve.
-Az szép név. Viselhetnénk olyan csajos sálakat is! Azok annyira tetszenek! Bezzeg a férfiaknak nem csinálnak olyan jókat.. - pörgött be Harry, teljesen megbabonázta ez a sálas, sőt az egész "buzik leszünk" ötlet.
-Jó ötlet! Elrejti a lógó tokát.
-Figyelj már, egy bandában vagyunk már mióta. Bírjuk egymást, ez már félsiker - mondta Harry, immár kevésbé látszott részegnek.
-Ja, egy csomóan úgy is melegnek hisznek - vontam vállat.
-Pontosan, most majd a kedvükre teszünk. Esténként kiülhetünk a teraszra, és süthetünk marhát.
-Marhát? - szörnyedtem el. -Inkább vörös tonhalat kuszkusszal.
-Egészségedre! - bólintott egyet Harry, de akkorát, hogy majd' lefejelte a pultot.
-Nem trüsszögtem, de kössz.
-Nézhetünk együtt meccset is - vetettem fel az újabb ötletet. Harry nem szereti a meccseket, de tök mindegy volt. Akkor is nézném, ha nem szereti..
-Ja, és ha az uncsi lesz akkor a divattervezős műsort! - sorolta tovább Harry, teljesen bele élte magát ebbe a dologba. -Tudod, amelyikben az a felpumpált mellű plasztik bomba van.
-Kim Kardashian? - bólintott. -Váá, tőle félek. A közelébe se merek menni, a végén még kiütne a melleivel - még ha csak bele gondolok elkap a hideg rázás.
-Mi lehetnénk Mr és Mrs Harold Styles
-Várj, én vegyem fel a te nevedet? Miért? - vontam fel a szemöldököm.
-Mert én híresebb vagyok - mondta ki kegyetlen őszinteséggel Harry. Vágom, hogy be van állva, és azt sem tudja miket beszél, de azért ez szarul esett. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a megjegyzést.
-Melyikünk lesz a nő? - faggatóztam tovább.
-Te, mert szőke vagy.
-Rasszista vagy? Nem én leszek a csaj! Neked van göndör hajad, meg gödrök az arcodon.
-Szerinted szexelünk is majd egymással? - mondta ki kertelés nélkül.
-Nemtom' - válaszoltam, persze még mindig tudtam, hogy szimpla szórakozás ez az egész.
-Hidd el úgy fogod élvezni, mint a nők! - bíztatott.
-Nyitott vagyok, nincs semmi előítéletem - ittam bele a kólámba.
-Viszont nincs házasságiszerződés - tette fel a mutatóujját.
-Megbeszéltük - fogtam vele kezet.
Eltelt pár perc és Harry kifakadt.
-Tűnés a fejemből! - szorította két tenyere közé a fejét, mintha küzdött volna valami ellen. Belül biztos marcangolta az ideg és a fájdalom. Abban a pillanatban haragudtam Brittany-re, hisz miatta került Harry ilyen állapotba.
A pultban álló pincérnő látszólag megsajnálta a szar állapotban lévő barátomat, elé tolt egy pohár whiskey-t.
-Húzd le. Jól fog esni - mosolygott rá kedvesen, majd ment kiszolgálni a többi vendéget.
Harry egy darabig szemezett a pohárral, aztán oly' mindegy alapon kiitta a pohár tartalmát és lehajtotta a fejét a pultra. Én az üres poharamat szorongatva bámultam előre, s gondolkoztam. Hirtelen a semmiből egy kéz érintését éreztem a vállamon, annyira elmerengtem a saját kis világomban, hogy totál váratlanul ért. Próbáltam nem megijedni, arra gondoltam egy rajongó az, vagy egy nagy, kopasz maffiozó külsejű pasas az és agyon akar verni. Megfordultam, egy kedvesen mosolygó arccal találtam szembe magam. Sajnálkozva nézett a mellettem ülő fiúra, aki még mindig a pulton pihentette a fejét.
-Szabad ez a hely? - kérdezte gyengéden. Úgy szorongatta kis táskáját, mintha az élete múlna rajta. Harry lassan felemelte a fejét a hang hallattán, és a mellette lévő székre mutató lányhoz fordult. Mosolyogva néztem őket. Pár másodpercig csend volt a mi körünkben, aztán Harry a karjába vonta és szorosan megölelte. Harry vigyorogva nézett rám, miközben a lányt ölelte, és kacsintva azt mondta:
-Niall, az előbbi tervünk romba dőlt. Maradok a csajoknál.

Hello, olvasók! :) 

 Remélem tetszett ez a rész, megkérek mindenkit, aki elolvasta írjon kommentet, lájkoljon, iratkozzon fel, mert már nagyon közeledünk a történet végéhez, és nagyon, de nagyon érdekel a véleményetek, és szeretném, ha így a vége felé írnátok még pár szót. c: 

ui.: Na, ki lesz a 69. feliratkozó? :'D

Ölel,

BMG. xx

48. rész " Elcsábítani Hamupipőkét."

Sziasztok! Végre itt. Először is: Nézzétek meg a videót, amit külön ehhez a történethez csináltam, vagyis a majd következő részekhez, azért mert az olyan..más lesz. Videó megtekintése 

Másodszor: Elnézést a helyesírási hibákért, nincs időm most kijavítani őket :/ A részben megjelenő helyszínt, az "Elcsábítani Hamupipőkét" című könyv egy része ihlette, de természetesen nem ugyanaz van le írva itt is. 

És végezetül: Köszönöm az egyre növekvő olvasó, és oldal számokat, nagyon örülök nekik! Így a történet vége felé haladva arra kérlek titeket, hogy kommenteljetek, pipáljatok, jó lenne olvasni a véleményeteket. ;) Feliratkozni is lehet, számomra kifejezetten nagy öröm lenne, ha a történet végére meglenne a +100 olvasó itt a blogon, de én a jelenleginek is nagyon örülök. :))

Jó olvasást!

Ölel, BMG.

*Brittany szemszöge*

Elé dobtam az ágyra egy fekete nadrágot, rá egy fehér 'peace' mintás pólót, hozzá illõ sárga inggel. Niall erősen méregette a ruhadarabokat, s mikor meggyőződött róla, hogy tényleg azokat terveztem felvenni a jótékonysági estre, szépen kioktatott.
-Nem engedlek ki ebből a házból ilyen cuccban egy elegáns eseményre. Másrészről pedig, Liam-nek is ilyen pólója van, rögtön letépnék rólad és akkor egy szál melltartóban maradnál - indokolta meg. Nem tudtam belekötni a hablatyba, amit össze hordott, túlságosan igaznak találtam. Meredten lestük egymást.
-Jól át gondoltad? - szólalt meg végül, hangja érdeklõdõ volt. Fejemet ráztam nemleges válasz adásképp.
-De nincs másik ruhám!
-Na ne nevettess - intett le. -Sokféle rendezvényen jelentél már meg, megannyi féle ruhában. Ne mondd már, hogy nincsen! Válassz azok közül.
-Hülye vagy? - visítottam. -Nem vehetem fel mégegyszer õket! Legalábbis nyílvánosan nem.
-Hát aztán miért nem? - vonta fel szemöldökét.
-Mert azokban már lefényképeztek egyszer, és nem láthatják meg, hogy megint azok vannak rajtam! - magyaráztam hevesen. -Egyetlen celeb sem viseli ugyanazt kétszer.
Niall úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem.
-Te totál hülye vagy - mondta halál komoly fejjel. -Adományozd el õket, ha már nem hordod.
-De...- néztem rá megrökönyödve. -Olyan szépek.
-Nagyon bonyolult egy nőszemély vagy! - Niall reményvesztetten rázta fejét. Tény és való, hogy nem vagyok könnyû eset.
-Te meg szõke vagy!
-Meglehet, de agyilag barna vagyok - vigyorgott kajánul. -Egy megoldás maradt. Szedd össze magad, megyünk vásárolni - indult ki a szobából Niall ellentmondást nem tűrő kijelentését hátra hagyva maga után.
Gyorsan utána szóltam: - Utálok vásárolni!
-Hidegen hagy, drága - legyintett feje fölött a szõke nem érdekel stílusban.
-Ezt még megbosszulom, Horan! - morogtam halkan.
-Alig várom! - szólt vissza nem túl messzirôl. Fülem, farkam behúzva vánszorogtam utána. Hmm.. felettébb érdekes lesz Niall-el vásárolni.

A vásárlás úgy telt, ahogy én azt előre láttam. Katasztrofálisan. Utálom, ha siettetnek, kioktatnak, ezért is szeretem egyedül intézni a ruha vásárlást, mert képes vagyok órákig szarakodni.
-Ez nem jó, mert nem passzol hozzám ez a szín! Vidd vissza, fujj, hogy áll rajtam! Jézus ereje, ebben meg úgy nézek ki, mint egy japán szumós! - utánozta Niall a ruha üzletben elhangzott nyafogásom foszlányait. -Nem tudom elhinni, hogy képes voltál ennyit nyavalyogni egy nyamvadt ruha miatt, Brittany!
-Kellett neked elvinni vásárolni.. - ráztam le váll vonogatva, miközben az új ruhám kerített bűvöletébe. Nem érdekelt Niall panaszkodása a viselkedésem miatt, sokkal inkább voltam izgatott, hogy végre felvehessem a Valentino ruhát.
Túl éles a csend. Niall kiterülve feküdt az ágyamon, megsajnáltam. Sóhajtva elengedtem a ruhát és Niall mellé sétáltam. -Sajnálom, oké?
-Bocsánatkérés elfogadva - mosolygott fáradtan. Biccentettem, soha nem voltam az az érzelgő típus, sőt! Kifejezetten utálom, ha valaki hozzám ér - nem perverz értelemben.
Nem kínlódtam sokat az előkészületekkel. Kiengedett, hullámos sötét szőke haj, füstös szürke szemfestékkel. Niall egyszerűre, de vagányra vette a figurát öltözés terén. Fekete zakó, fehér V nyakú póló, fekete nadrággal és elegáns cipővel.
-Indulhatunk, ha te is kész vagy - kiáltottam a bátyámnak, míg a kulcsokat, telefont pakolásztam bele a táskámba.
-Készen állok a hatalmas bulira - robogott le a lépcsőn, dalolva.
-Helyes, de ez közel sem buli, hanem jótékonysági rendezvény, ahol engem kiárusítanak, mint valami állatot.
-Csakis kizárólag a jótett érdekében, hogy pénzt gyűjtsenek a rászorulóknak. Hányszor kell még elmondanom?
-Elmondhatod ezerszer is, akkor sem leszek más véleményen. Na, menjünk.
Karon ragadtam Niall-t, beültünk az autójába és elindultunk az Orpheum-ba.

A bálterem csodásan fel volt díszítve a tavasz színeinek megfelelően. A plafonról lógó csillárok közé fehér lampionok voltak aggatva, a székek sárgába és pirosba öltöztetve álltak a kör asztalok körül. A színpadon az aktuális zenekar, azt hiszem a Foreigner játszott egy dalt, ezzel is kellemessé téve a hangulatot. A teremben legfőképp 'A' és 'B' kategóriás celebek csevegtek egymással, de az üzleti életben sikereskedő bankárokból se volt fogytán, akik mély diszkurzusokat folytattak nagyobb csapatokban állva.
-Kérlek, ne hagyj magamra semmiféle képpen! - suttogtam Niall-nek, egyre szorosabban fogtam a karját, tekintetem nem vettem le az előttünk lévő tömeg seregről.
-És, ha vécére kell mennem?
-Megvárlak az ajtó előtt - vágtam rá gyorsan, mire halkan felnevetett.
Helyet foglaltunk ott, ahová a név tábláinkat tették az asztalokra - szerencsére egymás mellé - és beszélgettünk csak úgy arról, ami az eszünkbe jutott, míg elkezdődött a bál, vagy tudom is én minek nevezhető ez az egész..
A ma esti bálra már hónapokkal ezelőtt elküldték a két jegyet, egyet az én számomra, a másikat a kísérőmnek, aki szerepére Harry-t választottam még akkor. Niall jókedvűen ecsetelte a mellette ülő Max Schneider-nek, hogy az osztálytalálkozójáról elaltatva vitték ki, mert túlpörgött az italtól, amit ott szolgáltak fel. Én Chlöé Grace Maretz-et faggattam a "Carrie" című filmről, mert extázisba estem miután megnéztem azt a filmet, és felettébb érdekelt minden egyes trükk, amivel ilyen valósághűvé tették.
A hangulat pocsékról felkúszott remekre, nevettünk, beszélgettünk, egészen addig, míg Marcia Cross megjelent a színpadon álló mikrofon mögött, és hangja magára vonzotta az összes jelenlévő figyelmét.
-Hölgyeim, és Uraim! Először is köszönjük, hogy eljöttek, reméljük jól érzik magukat! - kezdte. -A jótékonysági bál főszereplői - mint az a nevéből is hallatszik - az Afrika és környékén élő bajba jutott gyerekek, és felnőttek. A most következő aukció során az önök támogatására lesz szükség, és az est folyamán össze gyűlt pénzt a rászorulóknak juttatjuk tovább a UNICEF dolgozóin keresztül - fejezte be monológját, taps vihar zengte be a légkört.
Az aukciót becses tárgyakkal kezdték, amik valamilyen okból kifolyólag sokat jelentettek korábbi tulajdonosaiknak. Aztán következett a Nyerj-egy-randit-egy-celebhölggyel aukció. Kétségbeesetten ugrott a tekintetem azonnal Niall-re, biztatóan mosolygott. Nem kérhettem tőle, hogy "vegyen meg" engem egy randira, hisz arra még gondolni is elég bizarr. Mindössze abban reménykedtem, hogy nem húsz - vagy még több - évvel idősebb pasas fog kifogni pont engem. A leggázabb, legsovinisztább ebben, hogy azt hiszik a férfiak az uralkodók. Miért nem lehetett úgy, hogy egy nő választ ki egy férfit az aukción, akivel óhajt is randevúzni, s nem rá van erőltetve? Utálom az ilyet. Ezt az egészet. Most azonnal elmegyek - határoztam el magam. Elengedtem az asztal terítőjét, amit rongyosra gyűrtem az eltelt percek alatt, és távozásra készen felálltam, amikor épp a nevemet mondták.
-Legutolsó sorban jöjjön az elbűvölő szinésznő, Brittany Roberts - szinte már dalolva ejtette ki a nevem. Ledermedtem. Nem akartam fellépni arra a rohadt színpadra, de nem lehettem önző. Abban a tudatban tettem meg a lépéseket a színpadhoz, hogy mindössze egy estéről, egy randevúról van szó csupán, és ezzel az egyszerűnek mondható cselekedettel mennyit tudok segíteni a szegényeknek. Tehát ott álltam szerencsétlenül a közönség előtt. Senki szemébe nem néztem.
-Kezdjük 500 dollárral. Ki ajánl ötszázat? - szólt bele a mikrofonba, s így ment ez folyamatosan, mintha nem is egy emberről lett volna szó. Az ajánlatok nem akartak elfogyni, minden egyes összegnél valaki felállt és bekiabálta az összeget, amit fizetni óhajtana.
-Húszezer dollár? Ki ad húszezer dollárt? Cserébe egy kellemes vacsora a gyönyörű és tehetséges színésznővel, Brittany Roberts-el.
-Húszezer dollár! - kiáltotta az egyik besavanyodott képű bankár. Ne ne ne! 
Elkaptam Niall tekintetét, szemei engedély nélkül azt suggalták, hogy duplázni fogja a tétet, csak azért, hogy megmentsen. Láthatta arcomon a rémült kifejezést, mely a cseppet sem szídöglesztő férfi okozott. Fejemmel alig láthatóan nemet intettem. Vissza ereszkedett székére.
-Rendben. Akkor húszezer először...húszezer másod...
-Százezer dollár! - kiáltotta egy mély hang a terem végéből, amit tökéletesen ismertem. Úgy ismertem akárcsak a sajátomat.
Mindenki az ajtó felé kapta a fejét, hogy megnézzék mégis ki az az őrült, aki ennyi pénzt képes lenne oda adni értem. Harry elindult a két oszlopra szedett asztalok közötti üresen álló folyosón, szemei mindössze egy pontot voltak hajlandóak nézni. Engem. Nem figyelt senkire körülötte, csak előre lépdelt hosszú lábaival. Bámultan, ámultan, s sorolhatnám a többi jelzőt, ahogyan a felém haladó férfit néztem. Harry teljesen eltért az összes férfitól, aki jelen volt, sütött róla az önbizalom, a külsejének kábító ereje. Fekete zakója tökéletesen passzolt testére, szűk fekete nadrágja, melyet olyannyira szeretek rajta, tökéletesen állt irigylésre méltó lábain. Csokornyakkendője egyenesen állt, ellentétben némelyik férfiéval, kiknek öltönye is lezseren, elszabottan állt. Harry itta magába a csodálkozó tekintetek hangtalan bókjait.
Haja a maga megszokott stílusában állt, pedig a rendezvényeken, díjátadókon látszik, hogy fodrászok foglalkoztak vele, de ekkor viszont olyan volt, mintha sietve lőtte volna be.
Zöld, szinte már illegális erővel bíró tekintete a lelkemig hatolt, a poros pillangók őrjöngve ébredtek fel a gyomromban.
Marcia Cross, az aukció vezetője törte meg a döbbenettől beállt csendet.
-Megismételné kérem?
-Százezer dollárt adok egy randiért, a színpadon álló lánnyal - ismételte meg büszkén. -De, ha esetleg akad olyan, aki rálicitál, én is kénytelen leszek többet ajánlani - jelentette ki.
Marcia izgatottan jelentette be az est legadakozóbb emberét, miután nem akadt más, aki többet kínált volna, de valahogy nem tudott érdekelni ez a fene nagy izgalom, ami belőle áradt, mert szemem a színpad felé közeledő srácra függesztettem. Ezalatt a zenekar belekezdett egy régi dalba; "Waiting for a girl like you".
Harry a kezét nyújtotta felém, nagy erőfeszítésekbe tellett mire elfogadtam, hisz így tisztességes, hamár ennyi pénzt képes volt feláldozni "értem". Elfogadta jobbomat, és elindult - nekem háttal - a tánctér felé, egy szabadon lévő helyre.
A tenyere az enyémbe simult, enyhén érezhető remegés szánkózott végig rajtam, remélem nem vette észre, így is eléggé zavarban éreztem magam. "Vajon én fizettem volna ennyit?
Kezét diszkréten a hátamon tartotta, majd hirtelen ötlettől vezérelve magához húzott, úgy hogy a testünk egy része összeért, egy egészet alkotva. A zene ütemére ringatóztunk, valami mondandó után agyaltam.
-Képes voltál százezer dollárt adni egy nyamvadt randiért, velem? - kérdeztem, bár inkább hangzott döbbent kijelentésnek.
-Aha.
-Őrült vagy - a fejem jobb oldalra fordítottam. Niall itallal a kezében beszélgetett azt hiszem Kendall Schmidt-tel, esélytelen volt, hogy kimentsen a kialakult helyzetből.
-Aha, tudom - hallottam a hangjából, hogy mosolyog.
Kis szünet után szólaltam meg ismét: -Elköltöttél egy vagyont valakire, akiről azt állítottad, hogy nincs rá szükséged.
-Tudom.
Hátrébb húzódtam, így már láthattam arcát, szemei azonnal felvették a kapcsolatot az enyémmel, próbáltam megfejteni valamit vonásaiból, de oly' ügyesen eltakarta őket. Elmosolyodott, és egy csókot nyomott homlokomra, majd ismét magához húzott. Ő átölelte a derekam, én az övét, fejemet kénytelen voltam a mellkasának dönteni, hogy kényelmes legyen. A dal végéig maradtunk így, gyengén ringatóztunk az ütemre, s mikor vége lett, felébredtem a kábulatból, kibogoztam magam Harry karjai közül és kimentem a kertrészbe. Levegőre volt szükségem. Nem érdekelt, hogy követ-e, mindössze kiakartam szabadulni a melegből. Kitártam az üvegajtókat, mélyen beszívtam a friss, langyos levegőt és a kint álló pavilonba igyekeztem, amely a szökőkút takarásában árváskodott.
Hallottam a közelgő lépteket, ahogy meg-megreccsennek a cipő talpak alatt a kavicsok. Mereven néztem az eget a fakorlátnak támaszkodva, Harry a kavicsokat dobálta a szökőkútba, kacsázni próbált, de rájött, hogy ahoz kicsi a hely, szóval inkább csatlakozott hozzám.
-Mikor érsz rá? - szólalt meg ő először. -Tudod..a randi. Ki kell fizetnem, szóval ennyi jár..
-Tehát, ha jól értelmezem, ez az egész csak azért volt, hogy jó színben tűnhess fel az emberek, sőt az egész világ előtt, vagy mi a francért? - kérdeztem nyugodtan, mégis vészjóslóan.
-Teljesen eltévedtél. Azért történt így, mert csak ezt az okot ismertem, hogy randit kérhessek tőled. Nem vagyok valami kreatív..
-Áá, mostmár értem - mondtam semlegesen, próbálva elnyomni a feltört melegséget a szavai hallatán.
-Csak megakartalak védeni - suttogta mellőlem. Ennél több megerősítésre volt szükségem.
-És sikerült? - néztem egy pillanatra rá, de elkaptam fejem, amint ő is felém fordult. Nem bírom a szemkontaktusokat.
-Nem igazán - nevetett fel. -Niall azt mondta úgy utálsz, mint a pestist.
-Ez igaz - volt. Kényelmetlenül éreztem magam, amiért azt hiszi, vagy hitte, hogy utálom. Ez nem teljes mértékben igaz, mindössze rühelltem. Úgy van, múlt idő. Most legszívesebben a nyakába kapaszkodva csókolnám meg. "De mi van, ha ő nem akarja?" Totál kínos lenne utána..
-Felesleges volt a hőst játszanom, mert csak még jobban elcsesztem a dolgokat. Nem vehettem vissza azt, amit egyszer már neked adtam - szólásra nyitottam a számat, de belém folytotta a szót. -Igen, tudom, ez oltári nyálasra sikerült, de tudnék mondani hányingerkeltően nyálasabbat is - mondta szem forgatva.
-Had halljam - fontam keresztbe karomat magam előtt. -Mi az, amit nekem adtál? Én nem tudok róla..
Nagy levegőt vett, felkészült a leégésre, majd végre kibökte: -A szívemet...vagy mit.
-Igazad van. Ez nyakig úszik a nyál tengerben.
-De bevált nem? - nézett rám azzal a féloldalas mosolyával. Sokat sejtetően elvigyorodtam.
-Mikor? - kérdeztem.
-Mikor adtam neked a szívem?
-Ez nagyon szarul hangzik, de igen - nyögtem ki fájdalmasan, de mégis jó volt hallani.
-Valószínűleg akkor, amikor elraboltak minket, és össze zártak - fordult hozzám. - Nagyon valószínű, hogy akkor, amikor Londonban futottunk az őr elől, akit megcsaptál - végig simított arcomon. -Majdnem biztos, hogy amikor először aludtál a karomban - derekamnál fogva húzott magához, a távolság megszűnt kettőnk között, annyi hely volt, hogy lélegezni tudtunk. -A leghatározottabban amikor újra és újra megjelentél az életemben.
Harry pontosan tudja, hogy vegye le a lábáról az embert. Sikerült megfognia. Azokban a percekben rájöttem, hogy nekem ő az egyetlen, aki-ami kell, semmi egyéb.
Lábujjhegyre állva a nyaka köré fontam a karom, és teljes szívemből megcsókoltam. Karjai közre fogtak, szorosan tartottak, mintha soha nem akarnának elengedni, miközben ajka finoman, szenvedélyesen forrt össze az enyémmel. Bent hangosan tapsoltak az aukció sikeressége miatt, félbeszakítottuk a csókot, hogy vissza szerezzük az elfogyott oxigént.
Elhangzott egy kérés a számból, amit hallani akartam. -Mondd ki, Harry.
-Többé nem engedlek el.
-Nem ezt akartam hallani, de remélem is - elvigyorodtam. -Mondd ki.
-Egyértelmű választ akarsz, semmi félre beszéléssel, vagy speckó sztorival felturbózva?
Hangosan felnevettem. Harry még mindig szorosan tartott, homlokát a sajátomnak döntötte, és komolyan nézett rám.
-Brittany Roberts, fülig szerelmes vagyok beléd - a lábaim megroggyantak, készen állva arra, hogy bármikor össze csukjanak. -Fiatalok vagyunk, tudom. Hosszú évek állnak előttünk, de tudom, hogy veled akarom őket átélni.
Harry szavai begyógyították az összes sebet, amit vétett. Újra sebezhetetlennek éreztem magam. Életemben először éreztem, hogy feltétel nélkül szeret valaki.
-Nézd meg mit műveltél - töröltem le nevetve az apró könnycseppeket arcomról. -Egy sima szeretlek is megfelelt volna.
Harry mosolyogva rázta a fejét, zsebéből előhúzott egy zsebkendőt és megtörölte kissé nedves arcom.
-Szeretlek - mondta vigyorogva. Azt a mosolyt sokáig nem lehetett letörölni arcáról.
-Egy csődtömeg vagyok - tártam szét a karom.
-Dehogy vagy az! Az óra mindjárt éjfélt üt, Hamupipőke.
-Jó lenne, ha megjelenne a jóündér, vagy kicsoda, és alakítana rajtam valamit.
-Jól nézel ki, emiatt ne aggódj - mondta bíztatóan.
-Túl elfogult vagy.
-Meglehet. Na, de én is kérhetek valamit? - szájáról még mindig nem tűnt el a csibészes mosoly.
-Persze, mondd - szedtem össze magam az előbbi okozta sokk hatásból.
-El jössz majd velem golfozni? - ajka még szélesebb vigyorrá húzódott.
Amolyan "Ez most komoly?" nézéssel meredtem rá. Nem kellett sokat agyalnom a válaszon, gyorsan kiböktem: -Kizárt!
Harry arcán őszinte mosoly ékeskedett. Kezét derekamra téve vezetett vissza az épületbe, de előtte még nevetve hozzá fűzte, egyéb cinizmus nélkül:
-Pontosan ezt a választ vártam.

47.rész " Vakrandi."

Drága, Olvasók!

 Nem tudom ti, hogy lesztek vele, de nekem eléggé tetszik ez a rész. Legalább is az eleje. Mondhatni humorosra/viccesre sikerült, írás közben, ahogy elképzeltem... wow és lol keveréke. Na szóval, örülnék, ha a végén írnátok kommentet - jó lenne c: -, plusz a feliratkozóknak is akad hely bőven. ;)

 Ezt a részt leszámítva még 5, mondom öt, nem nyolcvanöt, hanem 5(!) rész van még. Nem akarom befejezni, de a végtelenségig sem húzhatom. :c 

Ölel, 

BMG. 

*Harry szemszöge* 

[ Ajánlott zene. ]

2014.01.24 Péntek

Los Angeles - Berm étterem - 17:04 

A kezem izzad. A zakóm szinte megfolyt. A türelmetlenség úrrá lesz rajtam, és egyre kellemetlenebbül érzem magam, mégis alig várom, hogy megérkezzen a lány, akit Niall beszervezett nekem randevúra. Pontosabban három lányt, mindegyikre egy-egy óra megismerkedési idő jut. A könyökömön támaszkodva vártam, aztán valaki a nevemen szólított, lassan emeltem fel a fejem, hogy lássam a lányt. Köpni, nyelni nem tudtam, de komolyan! Fekete sisak takarta el arcát, mint amilyen a Duft Punk nevű banda tagjain is van. Biztos voltam benne, hogy ő az egyik jelölt, mert velem szemben foglalt helyet.
-Ő, helló, szia! - ráztam vele kezet. -Nem akarod azt levenni? - mutattam zavarodottan a sisakra.
-Botox kezelésen estem túl reggel, és nem akarom elvenni az étvágyadat.
Ó, azt már rég elvették..
-Hány éves vagy? - ugrott meg a hangom, s csak ezután jutott el az agyamig, hogy eléggé illedelmetlen kérdést tettem fel.
-Huszonkettő.
-Jaa, vágom. Inkább rendeljünk, oké? - erőltettem mosolyt a képemre, kezemmel egy pincért hívtam sietősen. A lány sóhajtott, ami a maszktól olyan volt, mintha hörgött volna. Öcsém, de kellemetlen volt.. Talán rosszabb, mint amikor Liam koncerten lerántotta rólam a nadrágot, és csoda, hogy a Styles testvérek ki nem látszottak..
-Egyébként Petonia vagyok - törte meg a csendet. Petonia. Mint valami gombásodás elleni gyógyszer reklám. "Használjon Petoniát, fékezze meg a gombásodást." Ezzel a sajátos kis poénommal egész jól el voltam, míg a pincér jött és átnyújtotta az étlapokat. Az étlap mögé bújva tanulmányoztam a listát, hogy még csak véletlenül se kelljen Pet szemeibe néznem, bár jobban belegondolva amúgy se látom az arcát, szóval..
-Hogy fogsz tudni így enni? - tettem fel a számomra eget verően fontos kérdést.
-Van itt egy száj védő, amit ha lehajtok bele tudom gyömöszölni az ételt a számba. Uu, akarod, hogy bekapcsoljam a mély, dörmögő hangot, amit a filmekben is szoktak használni? - kérdezte izgatottan.
-Nem szükséges - tiltakozóan ráztam a kezem. Nem akartam ennél jobban égni. -Te mit rendelsz?
-Van lembasz kenyerük? - kérdezte halál komolyan a pincért Pet. Döbbenten néztem a lányra.
-N-e-em hölgyem, olyan nincs, de még nem is hallottam róla - ráncolta értetlenül a homlokát a pincér.
-Milyen világban él maga? - háborodott fel hirtelenjében Pet. -Úr isten, tudja maga mi az a tévé? Vagy ismerős magának az a kicsinyke szó, hogy DVD? - oktatta ki az ijedtségtől ledermedt pincért, a homlokomat dörzsöltem szégyenemben. Niall..csak találjalak meg!
-Rendelj valami mást - szóltam közbe.
-Oké - dőlt hátra feladóan a székén Petonia. -Akkor egy tányér tünde étek nekem.
Irgalmazz uram, irgalmazz! Mondd mit vétettem én ellened, hogy egy elmebajost küldtél nekem, ha?
A pincér srác segély kérően fordult felém. Megértettem. Ő is megértett engem. Sőt a körülöttünk lévő vacsorázók is megértettek.
-Figyelj, Pet, rendelj valamit az étlapról. Ez itt nem a Gyűrűk ura.
-Akkor Gofrit kérek - mondta és a pincér azonnal felírta. -Játszunk közben Gyűrűk urát? Lehetsz te Gimli, a dagi pasas, én meg leszek Samu, a vörös hajú fickó!
-Aha persze - bólogattam furán. -Ropogósra sütött csirke combot kérnék, ömlesztett sajttal a tetején, mellé zöldség salátát - mondtam a pincérnek. Azokban a pillanatokban érdekes dolog történt. Petonia hirtelen dühbe gurult és mélyebb hangon elkezdett engem szidalmazni a rendelt ételem miatt. Ó, hogy nyelt volna el a föld!
-Hogy vagy képes megenni egy védtelen állatot, amit az ocsmány vadászok lőttek le, csak azért hogy kielégítsék az emberek szüntelen zabálhatnék vágyát? Egy védtelen állatot, amely nem azért született e világra, hogy egy ember hasában végezze, majd ürülék formájában kijöjjön! - csattant fel. A lélegzetem is elakadt, na de nem a határtalan szépsége miatt, hanem, hogy ilyen jelentéktelen dolgon húzta fel magát. Zavartan néztem a minket figyelő emberek reakcióját, tekintetükből kivettem, hogy totál idiótának találják ezt a Duft Punk maszkot viselő hisztérikát.
-Petúnia, kérlek nyugodj meg, mindenki minket néz! - mondtam suttogva.
-Petonia! A Petúnia az virág! - dobbantott egyet lábával, mire az asztal megemelkedett. -Húzd ki a fejed a seggedből, Styles és térj észhez!
-He? - ugrott fel a hangom, ugyanis fogalmam nem volt mi a francot akart ezzel.
-Csatlakozz hozzám és a többi állat védő társamhoz! Együtt megmenthetjük a világ összes bajba jutott állatát!
-Bármilyen csábítóan hangzik az ajánlat, kössz de nem, inkább kihagyom - sóhajtva hátra dőltem, karomat magam elé fonva figyeltem Hisztérika showját.
-Tudod mit? Menj a fenébe! Nem kellesz se nekem, se senkinek, sőt még az anyádnak sem!
Baszdki, gyertek gyorsan ez nagyon olt! - nevettem magamban.
-Ha te mondod akkor biztos így van - bólintottam egyetértően.
Mi dühít fel még jobban egy dühös embert? Ha magasról teszel arra, amit mond; ha egyet értesz a magadat ért ócsárolással, vagy semmit nem reagálsz. Petonia megigazította a fején a "kalapját" és eme jelenete után elegánsan távozott is a kijáraton.
-Hozhatom a rendelt ételét, Mr. Styles? - jelent meg a pincér, miután biztonságosnak vélte a helyet.
-Majd intek.
Petoniával kapcsolatban egy utolsó kérdés fogalmazódott meg bennem, amint tűnődésbe kezdtem. Honnan ismeri Niall ezt a...ezt a nem tom mit? Lehet szimplán megállította az utcán és annyit kérdezett: Hé, akarsz ingyen vacsorát?
Hát ugyebár vacsorát azt nem kapott, de a neten elég valószínű, hogy fent lesz..

17:38 óra 

Mélyen érintett Petonia távozása. Olyannyira mélyen, hogy konkrét fájdalmat éreztek a kezemen lévő szőr szálak. Unottan nézegettem a poharamban lévő kólát, hol a mennyezetet bámultam, hol pedig a telefonomon menekültem egy hatalmas gorilla elől a Temple Run-ban.
 Délután hat óra körül az étterem ajtaja felett megszólalt a kis bronz harang, jelezve, hogy vendég érkezett. Oda kaptam a fejem, vagy ezredjére sóhajtoztam - kezdtem félni, hogy egyszer csak kilyukad a tüdőm -, amikor egy hippinek öltözött aranybarna színű, raszta hajú lány közeledett felém szégyenlősen mosolyogva. Semmi gondom nem volt a megjelenésével, ugyanis nem vagyok rasszista, a gondok azután kezdődtek, hogy megszólalt.
-Szia, Harry, Electra Pepper vagyok.
-Örülök, hogy megismerhetlek, Electra - illedelmesen felálltam, kihúztam neki a széket, s miután helyet foglalt én is leültem vele szembe.

-Hogy vagy?

-Mmm, köszönöm jól - igazgatta magán a ruháját.

 -Mesélj magadról - kezdeményeztem én, hogy ne érezze annyira zavarban magát, mintha kihallgatásra jött volna.
-Hmm - egy haj tincsét tekergetve gondolkozott, miután belekezdett. -Lehetne egy kérésem?
-Ööö, attól függ mi lenne az - zavartan vontam fel szemöldököm, történt a mai nap folyamán már pár érdekes dolog velem, tehát ezt is kibírom lesz ami lesz.
A táskájában kezdett el kotorászni, pár másodperc múlva megtalálta, amit keresett és félénken megszólalt: -Fel vennéd ezt? - nyújtott át egy szemfedőt, ami a kalózoknak is van. -Szeretem Johnny Depp-et és ha ez rajtad van könnyebben, felszabadultabban tudok beszélni. Eddig mindenkinél bevált - magyarázta.
"Egy szemfedő még belefér " alapon átbújtattam a fejemen a kis anyagot és ráhúztam a bal szememre. -Megfelel? - kérdeztem mosolyogva.
-Huh, máris jobb - szinte hallottam, amint leesik a kő a szívéről. Innentől kezdve teljesen megváltozott a beszéd stílusa, úgy szövegelt, mintha régi ismerősök lennénk. -Electra Pepper vagyok, Los Angeles egyik gyönyörű sarkában, a Gettó negyedben születtem egy taxiban. Masszőrként dolgozom. Ööhm.. Mi van még? - kérdezte inkább magától, mintsem tőlem. -Egyszer volt egy kutyám, aki vissza szökött a menhelyre. Szerinted miért? - forfult hozzám értetlenkedve. Vállat vontam, jelezve, hogy nem tudom. Hisz, honnan a kínból tudnám? -Na mindegy - zárta le, majd mielőtt megszólalhattam volna új témába kezdett. -A farm, ahol élünk a kedvenc sorim. Olyannyira akartam egy farmot, hogy megfejtem a macskám - mondta lazán a székén rugózva.

 Félre nyeltem a számban lévő italt, pezsegve jött ki a kóla az orromon, a mellkasomat csapkodtam a levegő vissza szerzése érdekében. Electra felpattant a székről, oda sietett hozzám és a hátam dörzsölgette nyugtatás képen. Jól esett ez a gesztus.
 A vacsora további része kellemesen telt, leszámítva Electra fura szokásait, a horkantásait, amik nevetés közben törtek rá. Ettől függetlenül jól éreztem magam. De nem ismételném meg.
-Klassz este volt. Örülök, hogy megismerhettelek.
-Ja, egyet értek - dülöngéltem előre-hátra, miközben kint álltunk az étterem előtt. A levegő teljesen más volt, mint bent, frissebb, s nem kajával vegyített.
-Van kedved haza kísérni?
-Öhm.. - hezitáltam -Motorral jöttem, és még van egy kis dolgom - mondtam. Abba azért nem avattam bele, hogy lesz még egy mindent eldöntő randim egy másik nővel, hiszen nem kerültünk olyan közeli kapcsolatba, hogy még a vérem sűrűségének tartalmát is megosszam egy szinte idegen emberrel.
-Remélem találkozunk még - mosolygott rám utoljára kedvesen, mielőtt befordult volna a járdán. Összeszorított szájjal vigyorogtam vissza rá, s amint eltűnt a látókörömből beszáguldoztam az étterembe.

19:00 óra - Berm Étterem
Úgy tűnik utoljára maradt a java. Natalie szöges ellentéte a korábban megismert lányoknak. Kedves, okos, természetes kisugárzása van és normális(!). Legalábbis nem vettem észre, hogy valami agyi beütése lenne, vagy pszichopata hajlama, ami arra vezérli, hogy öljön meg, esetleg bármilyen kárt tegyen bennem. Ezt jó jelnek vettem.
A második főétel elfogyasztása után - ugyebár Duft Punk-kal nem volt lehetőségem egy kellemes étkezésre - Natalie a gyerekekkel való foglalkozásáról mesélt szórakoztató történeteket, ugyanis ovónő(!).
-Szerinted miért van párban a spárga? - nézte meredten a tányérján lévő ételt Nat.
-Nem vagyok zöldségológus, nem tudom. Kérsz az én sütimből? - nyújtottam felé a villámat, amin egy darab étcsoki szelet egyensúlyozott. Ekkor vettem észre Natalie fehér arcát, és verejtékbe burkolózó homlokát. Ne, ne, ne, könyörgöm ne! Bármit megteszek csak őt ne vigye magával az a köcsög bajkeverő ördög, vagy mi a franc, ami megszállt ma engem!
-Jól érzed magad? Eléggé sápadtnak tűnsz..
-Persze - gyűrögteni kezdte a szalvétáját, majd hirtelen felállt. -Kimegyek a mosdóba. Elnézést.
 Lelankadt a kedvem. Öt perc elteltével még szarabb lett a kedvem. Tíznél már kezdtem aggódni, az is megfordult a fejemben, hogy lehúzta magát a vécén.. Tizenötnél pánikba estem.
-Elnézést, hölgyem! - szóltam oda a mellettem elhaladó szőke pincérnőnek. Mosolyogva várta, mit akarok. -Látta azt a hölgyet, akivel itt ültem? - bólintott -Negyed órája bement a mosdóba és még nem tért vissza. Megnézné kérem, hogy minden rendben van e vele?
-Persze!
Megkönnyebülten sóhajtottam. Kábé két perc múlva jött vissza a pincérnő, arcáról nem sok jót lehetett leolvasni.
-Uram, a partnere nem volt a mosdóban. Elég kínos ezt mondanom, de a hölgy nagyon valószínű, hogy a mosdó ablakán távozott.
-Hogy mi? - ugrottam fel ülő helyzetemből. Képtelennek tartottam, hisz minden olyan jól ment!
-A hátsó ajtón nem távozhatott, mert oda a konyhán keresztül vezet az út és idegeneknek a konyhába belépni tilos. Ha a bejáratin távozott volna, azt maga is észre vette volna, így csak egy eshetőség maradt.
-Kész röhej ez az egész.. - csalódottan vágódtam vissza a székemre. Nevetségesnek, átvertnek éreztem magam. Oda basztam a számlára írt összeget az asztalra, akkora dühvel álltam fel, hogy még a székem is felborult, majd kiviharzottam a helyről, ahol életem legszörnyűbb, legborzalmasabb három óráját töltöttem el és felpattantam a motoromra. Feltettem a sisakot a fejemre, akaratlanul Duft Punk Petonia jutott az eszembe, az emlékek halványan megmosolyogtattak. Talán az volt az est fénypontja.
Beindítottam a motort, gázt adva neki indultam a Broadway Street-nek.

*Brittany szemszöge* 

2014. 01.24
19:48 - Valahol Los Angeles-ben.
Végtelenségbe nyúló sor az úton. Ez az, ami leginkább jellemzi a Los Angelesi forgalmat. Az este, sőt az egész nap lezárásaként nem is lehetne jobb, mint az autómban szétolvadni és az elmúlt órák eseményeit végig böngészni. Randim volt egy transzfesztitával. És az a leggázabb benne, hogy csak a randink végén vettem észre, hogy a csávó tulajdonképpen egy nő! A fene azt a jó plasztikai orvost! Legalább ment volna el egy tetoválóhoz, hogy a homlokára varrassa: "Férfi test, női lélek." A fejemben jobban hangzott. Ha valaki randipartnert szeretne keresni magának, forduljon Nathan Skyes-hoz..
Valahonnan jobbról a Skillet-Last night rockos dallama keveredett a duda éles hangjával, mire reflexszerűen a dal irányába kaptam a fejem, amikor a jobb oldalamon megláttam..Őt. Hiába takarta fekete fejvédő, a haja alul kiszabadult, testtartása, erős szorítása a kormányon megtéveszthetetlen volt bárkiével szemben. A szívem felugrott a torkomba, ahogy elnéztem őt a fekete motorján. Decemberben láttam őt utoljára. 

 Balra fordult - gondolom, hogy megnézze jön e jármű abból az irányból - és akkor észrevett. Szeme ugyanannyira kidüllett, mint az enyém. Zöld szempár nézett a smaragdba. Szemei olyan módon foglyul ejtettek, hogy képtelen voltam elszakítani figyelmem róla, kivéve amikor a lámpa zöldre váltott. Beletapostam a gázba és addig nyomtam, mígnem a motor haldokló hangot adott ki. Visszább vettem, biztos lehagytam már Harry-t. A várost narancssárga fények töltötték ki, olyan volt, mintha aranyban úszkáltam volna. Hosszú dudaszót hallottam oldalról. Azt hittem valamelyik bunkó akar beszólni, mert nem tetszik neki valami, de ehelyett Styles volt az, egy kézzel hevesen mutogatott előre, jelezve, hogy kövessem. Bátortalanul bólintottam, bár fogalmam sincs, hogy miért mentem bele, azonban vette az adást és azonnal megelőzött. Bosszanthatott volna, hogy így akart bevágódni, menősködni, de be kell valljam elérte a célját.
Sóhajtva mondtam bele a semmibe: Még jobban beleszerettem..

Negyed óra elteltével még mindig úton voltunk, biztonságos távból követtem Harry-t, elképzelésem se volt hova akart vezetni, az is megfordult a fejemben, hogy félreértelmeztem és nem azt mutatta, hogy kövessem, csupán intett vagy ilyesmi. Hosszas kocsikázás után Harry a Mount Lee felé kanyarodott, ahol a Hollywood felirat található. Motorán lévő lámpája jelezte, hogy itt most meg áll. Követtem a példáját, leállítottam az autóm, rendbe szedtem magam és egy nagy sóhaj kíséretében kiszálltam az autóból. A környék üres volt, az ég sötét kék, csak a hold világított.
-Miért jöttünk ide? - kérdeztem a tőlem pár méterre álló srácot.
-Kellet egy nyugis hely, ahol dumálhatunk. Itt nem fognak meglátni - mondta és elindult a domb tetejére.
Utána kiáltottam. -Harry, oda tilos felmászni! - figyelembe se vette figyelmeztetésem, ment a saját hülye feje után. -Nekünk nincs miről beszélnünk!
-Szerintem meg van. Na, gyere már! - puffogva követtem, pár perc múlva felértünk a felirat előtt elterülő kis dombra, amelyen ciklámen színű virágokat fújdogált a szél. Leporoltam a farmeremet, ami a porban való mászkálástól kissé koszos lett. 

 Harry leült a domb hátuljára, szembe a hatalmas fehér betűkkel, követve példáját helyet foglaltam mellette.
-Szörnyű órákon mentem keresztül - sóhajtott, keze feje mögött pihent.
-Az enyémnél nem lehetett rosszabb.
-Fogadunk? - villantotta rám csábos mosolyát.
-Egy transzfesztitával vacsoráztam - mondtam nyomatékosítva állításom, mire hangosan felröhögött.
-Jó igaz, ez mindent felülmúl - tápászkodott fel és megindult előre. Szemöldök felvonva figyeltem, amint egyre közelebb merészkedik a több méter magas 'L' betű lábához, majd nemes egyszerűséggel felmászik rá. Tátott szájjal bámultam, ahogy lazán hátát neki támasztja a törzséhez és pillant rám afféle "Mi van?" nézéssel.
-Te tiszta hülye vagy - állapítottam meg.
-Mégis szereted ezt a hülyét - kiáltott le, megdermedtem.
-Ne aggódj, ezerszer megbántam már! - kiáltottam vissza reflexszerűen.
-Szomorúan hallom - mosolyodott el keserédesen.
 Megelégeltem az ordítva csevegést és inkább felmásztam hozzá, nagy nehezen sikerült is, párszor vissza csúsztam, de végül sikeresen elhelyezkedtem Harry előtt, mosolyogva nézte kínlódásom.
-Tudtad, hogy egy kezdő színésznő, akivel nem újítottak szerződést - ez itt ahol most vagyunk - öngyilkosságának helyszíne lett? Peg Entwistle elkeseredettségében felmászott a „H” betű tetejére, s onnan vetette magát a mélybe. Sajnálatos módon, mielőtt elindult véget vetni életének nem nézett bele postaládájába, ahol ott volt egy főszerepet kínáló ajánlat.
-Uu, bakker - mondtam fájdalmasan, mert ez még nekem is fájt. -Nagy szívás. Látszik, hogy nem gondolkodott, mielőtt cselekdetett volna. Alaposan rábaszott, de a tetteinkért felelősséget kell vállalnunk.
-Pontosan Brittany Jane - meglepetten kaptam felé fejem eme megszólítás hallatán. Kusza haja fésűre várva állt, a jellegzetes arca láttán mindig pirulásra kényszerültem, sosem sikerül megszoknom azt a látványt, amit nyújt. Míg én az ellen harcolok, hogy tökéletesítsen nem törődömségem, ő nyíltan kimutatja azt, amit gondol még ha az fájdalmas igazsággal jár, ingyen, tálcán kínálva. 

-Hallottam a rólad és Nathan-ről szóló pletykáról - mondta rám se nézve. Kíváncsian figyeltem mire gondol. 

-Hm? Milyen pletyka?

-Te és Nate együtt vagytok? - hallgattam. Nem volt igaz, de érdekelt reakciója. Hallgatásom 'elárult'. -Szóval igazak..

-Miért érdekel az téged? Semmi közünk nincs már egymáshoz.

-Tudod mire jöttem rá? - kérdezte némi csend után. Hajam birizgálását félbehagyva szenteltem neki figyelmem.
-Alig várom, hogy halljam - dörmögtem, ironikus megjegyzésnek szántam.
-Nézd tudom, hogy elbasztam, de csak neked akartam jót - hajolt előre. 

 Kellemetlenül éreztem magam vele, ő olyan férfias, felnőtt, én viszont még mindig úgy viselkedem, mint egy kislány, aki semmit sem tud az életről, s csak ahhoz ért, hogy nyafogjon, plusz bajba sodorja magát és liter számra vedeljen.

 Érdekelt Harry mit gondol rólam, szerettem volna belelátni a fejébe, de lehet jobb is, hogy ez lehetetlen, mert nagy a valószínűsége, hogy kiábrándultam volna belőle.
-Nem kell mégegyszer ismertetned velem a történetet. Szeretlek, na és akkor mi van? Már nem ér semmit - fakadtam ki. A szavak ömlöttek belőlem , s mire feleszméltem volna, hogy melyik szó hagyta el a számat, Harry leugrott az 'L'-ről és bambán meredt a város felé. 

-Mit szeretsz te bennem? - kérdezte felém fordulva.
-Harry - kezdtem komolyan - néztél te már tükörbe? - kérdőn néztem rá, szeme sarkában nevetőráncok jelentek meg.
-Á, szóval csak a testem kell? - inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek.
-Nem, ez nem igaz - csóváltam a fejem, lemásztam arról a szarról és megindultam Harry felé, de közben megbotlottam az egyik elhullajtott kisebb szikla darabban és Harry hátának ütköztem. -Ezerbocs.

Ismét a földön feküdtünk egymás mellett az eget szemlélve. -Van csillagod? 
-Igen. Keresd meg a legfényesebben ragyogót az égen. Meg van?
-Aha, ott villog egy középen. És? - értetlenkedett.
-Az az apám.
Úgy nézett rám, mintha egy zakkant idióta lennék. -Honnan veszed, hogy ő az?
-Mert az ragyog a legjobban - adtam meg a konkrét, határozott válaszom.
-Ma randim volt egy Duft Punk sisakot viselő csajjal - mondta csak úgy, annak ellenére, hogy nem kérdeztem.
-Wow, aranyos.
-Aranyos? Látnod kellett volna, hogy nézett ki! De a hippi rosszabb volt.
Dühösen ültem fel, hogy szembe lehessek vele. Kényes pont ez számomra -Miért vagy ilyen elutasító? Miért kell ilyen leminősítő jelzőkkel illetned az embereket, akiket ráadásul nem is ismersz? - meglepte hirtelen jött kitörésem. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy így beszéljen másokról, miközben semmi joga nincs hozzá. Mindig is utáltam az ilyet.
-Ha ott lettél volna más lenne a véleményed - ő azonban higgadt hangnemben szólalt fel.
-Szerencsére nem voltam ott, de akkor sem állítanék mást!
-Hé, nyugodj már meg!
-Nem nyugszok meg! Egy bunkó illem tudatlan paraszt vagy, aki még arra se volt képes miközben együtt jártunk, hogy kinyissa előttem azt a kibaszott ajtót! - borultam ki teljesen, érdekes módon jól esett, hogy kiadhattam mindezt magamból.
-De hisz te mondtad, hogy fölösleges! - karját szét tárva meredt rám.
-Attól még elvártam, seggfej!
-Komoly emiatt húzod fel magad? - sóhajtott reményvesztetten.
-Igen, mert idegesít, vagyis idegesített.
-Engem tudod mi idegesít? - kérdezte, miközben fokozatosan lépdelt közelebb hozzám. -Az, hogy mindannak ellenére, ami volt nem vagy hajlandó kimászni a fejemből!
-Mondanám, hogy sajnálom, de nem mondom - játszottam a flegma picsát, bár eléggé távol állt tőlem ez a szerep.
-És akkor én mit mondjak? Egyszer se szóltam a bunkó flegmázásod miatt, te meg azért vagy felháborodva mert nem nyitottam ki neked a tetves ajtókat! Van két kezed könyörgöm, te is ki tudod nyitni!
-Fú de jó volt az az egy hónap, amíg békén hagytál és nem kellett látnom a képedet! - a szám akaratlanul formálta e szavakat, s ekkor jöttem rá, hogy talán túlzásba vittem.
Harry szótlanul állt, emésztette a hallottakat. Megdöbbent, akárcsak én. 

Háttal álltam neki, mikor a következőt mondta: -Akarod, hogy örökre békén hagyjalak? - kérdezte fahangon. Az ütő is megállt bennem. Kétségtelen, hogy messzire mentem. Az agyam egyik zuga azt hajtogatta, hogy mennyire jó lenne, ha többet nem kellene foglalkoznom vele, s egy problémával kevesebb lenne. A másik része viszont azt sugallta, hogy nem tudnám elviselni, ha keresztül nézne rajtam, vagy nem beszélnénk ezentúl.
-Nem igazán.. - mondtam csöndesen. Semmit sem tudtam kiolvasni az arcából, miután eltöröltem az előbb elhangzott kérdés eshetőségét. Mintha megnyugodott volna, vagy talán nem örült a válaszom hallatán.
-Ott leszel holnap a Children's in need Jótékonysági bálon? - terelt témát.
Apró, alig észrevehető mosolyra húzódtak ajkaim.
Bólintottam. -Igen.
-Akkor ott találkozunk.

46.rész " A buli elszabadul. "

*Brittany szemszöge* 

[ Ajánlott zene ]

2014, Január. Nélküle telt el a Karácsony, a Szilveszter, és minden egyes nap, amik pontosan December közepéig oly' színesek voltak, miközben együtt voltunk. Aztán minden fekete-fehérbe borult, de nem fogok itt kis előadást tartani a szín világomról. Az ünnepekre az volt a tervem, hogy a stúdióba vonulva töltöm minden egyes percemet, de ezeket Niall mind tönkre tette azzal, hogy elrángatott - akaratom ellenére - magával a családjához, Írországba. Rosszabbnak képzeltem el az első találkozást apám ex nőjével, azaz Niall anyukájával, viszont helyette úgy érkeztem haza, mint egy megtömött malac.
A házukban láttunk képeket, amik az aranyos korszakunkban készültek rólunk. Egyiken Niall sír, amiért a szemébe szórtam a homokot, a következőn meg én sírok, mert Niall az arcomba öntött egy vödör vizet. Volt ott palacsinta szétkenés a fejen-től kezdve egészen át a labdával arcon rúgom a másikat-ig. Éljen a testvériség!
Egész karácsonykor George Michael-t és Phill Collins-t kellett hallgatnom Niall családjával együtt, mivel anyukája nagy rajongójuk. Minden gondom-bajom hosszú időre kitörlődött a fejemből, végre igazi családban éreztem magam.
A Szilveszteri tervem - úgy szint mint a Karácsonyi - romba dőlt, köszönet Miss. Taylor Swift-nek, aki meginvitált Tennesse-i házába a többi barátjával karöltve, hogy ott ünnepeljem az újévet és ne egyedül a szobám egyik sarkában. Természetesen bele mentem, és a tökéletes hangulatnak, s társaságnak hála nagyszerűen telt az a pár nap.
És akkor most térjünk vissza a jelenbe eme csodálatos emlékek felidézése után, egyenest bele a Szilveszter utáni időszakomba, amikor addig hallgattam Kelly Clarkson és a My Chemical Romance összes szív törő és megcsaltságot hangoztató dalait, míg vissza felé is tudtam a dalok szövegeit. Azok a filmek sem maradhattak ki, amiknek boldog szerelmes pár a főszereplője, vagy éppen oly nyálasak és boldogok voltak benne, hogy elsírtam magam. Külön köszönet a "Dear, John! & a Titanic" rendezőjének, amiért megsirattak.

-Elárulnád, miért nem kaptam még meghívót? - lépett be a B3-as stúdió részbe Nathan, enyhe dühvel a hangjában. Miután a The Wanted-nek befejeződött a turnéja a banda hivatalosan feloszlott. Nathan továbbra is folytatni akarta zenei karrierjét, s ebben hozzám fordult segítségért, mivel ismert vagyok a szakmában. Örömmel belementem és amellett, hogy megismerhettem egy tehetséges énekest, szereztem egy jó barátot.
Nem értettem miről beszél, értetlen tekintetemmel találkozott -He?
-Holnap van a huszadik születésnapod.. - kezdte.
-Nem érdekel- vágtam közbe, még mielőtt befejezhette volna, ő azonban mutató ujjával csendre ítélve folytatta tovább.
-És mint mindenki más, úgy én is elvárom, hogy egy felejthetetlen bulival ünnepeljük meg, hogy egyre közeledsz a hetvenhez.
Elmosolyodtam tréfás megjegyzésén, de lemondóan intettem kezemmel -Nézd, engem nem érdekel ez a marhaság. Öregebb lettem egy évvel, na és? Ugyanolyan nap, mint a többi.
-Brittany - azonnal kirázott a hideg, ahogy ajkai mély, komoly hangon formálták meg nevem. Túlságosan is emlékeztetett a zöld szemű szörnyre. -Egy este az egész!
-Nem akarok jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, dolgom van - emeltem fel az előttem heverő papír lapokat, amik egy forgató könyvet foglaltak magukba, jelezve, hogy tényleg nincs se kedvem se időm.
-Wow, szerepet kaptál? - váltott át hirtelen érdeklődővé. -Nem is mondtad.
-Azért hívtalak be, hogy elmondjam, de jöttél ezzel a marhasággal, szóval háttérbe szorult.
-Mi a címe?
-Amerikai Horror Sztori. Hale lou ya, hogy nem valami szerelmes cucc, mert kétlem, hogy jelenleg előtudnám varázsolni a romantikus, nyájas énemet.. - magyaráztam.
Türelmesen vártam, míg Nate csendben gondolkodott, majd hirtelen megrázta fejét, s visszatért az előző témához, mintha kicserélték volna.
-Na figyuzz. Az lesz, hogy én elintézek mindent. Kaja, pia, Dj, neked csak a vendég listát kell megadnod, a többit nyugodtan bízd rám. Alapból parti szervezőnek készültem - zúdította rám ötleteit teljesen felpörögve.
-Komoly?
-Nem - mondta gyorsan.
-Addig nem hagysz békén, míg bele nem egyezek, igaz? - sóhajtottam fáradtan.
-Ja, valszeg - bólogatott hevesen. Nahát ezt a vadóc oldalát se láttam idáig, de be kell valljam, hogy megfogott az ötletével. Végül is egy este ereszd-el-a-hajam buli nem árthat, főleg, ha nem növelem az alkohol fogyasztást, plusz normálisan és lazán viselkedem. Aha, meg ahogy azt elképzeltem.. 

-Nem, nem! - szóltam bele dühösen a telefonba a mai napon sokadjára. A pulzusom az egekben, a vér nyomásom valahol a föld alatt lebegett. -Nem rendeltünk bohócot! Ki ne jöjjön, hallja?!
-Nincs vissza vonás, hölgyem. A bohóc úton van, és ki kell fizetnie a szállítási díjat is.
-Na meg a ku... - fogyott el a türelmem, de mielőtt meggondolatlanul ömlöttek volna belőlem a szavak még nagyobb vitát okozva, hagytam a francba és letettem.
Nate nem okozott csalódást semmilyen szempontból se. A házat kívül-belül piros és kék neon fények világították meg, különféle lufikkal tele dekorálva. A medence mellett egy hatalmas felfújható műanyag csillag lebegett zsinórral kikötve az egyik fához, benne rengeteg konfettivel, amit Nathan éjfélkor kívánkozott az emberekre ereszteni.
-Mert nagyon menő - ennyi volt minden, amit felelt a feltett kérdésemre, miszerint minek kellett olyat hozatnia, elvégre nem cirkuszt akarunk rendezni.
Az én tudomásom szerint csakis a fontos személyek szerepeltek a vendég listán, akikkel majd jól elbeszélgetek, pókerezünk, táncolunk és szintén személyesen is ismerek. Ehelyett amikor az ajtóhoz léptem, hogy fogadjam az érkező vendégeket, egy rakat idegennel találtam szembe magam. Legtöbbjük a médiában volt ismert, de mind emellett hozták a saját vendégüket minden kor osztályból és pillanatokon belül megszaporodott a jól öltözött emberek száma a házamban. Pánikba estem, idegesen túrtam a hajamba, fogalmam nem volt mit kezdjek ennyi emberrel, s mindez hova vezethet. Ennyi ember nem nyugszik egy helyen balhé elkerülése nélkül, a zsarukkal meg nem akartam az őrsön randizni csend háborítás miatt.
Rettentően dühös voltam Nathan-re, amiért átírta az előre megbeszélt tervet a saját kedve szerint. Megindultam a nappali felé - szép is lett volna, ha látok valamit az embertömeg magas alakjaitól -, amelynek a közepén egy öt(!) emeletes fekete mázzal be vont torta állt az asztalra állítva, az egyéniségemet tükröző különböző marcipánból készült szimbólumokkal, tárgyakkal, s még egy kis kerítéssel is körül volt véve, hogy valaki nehogy felborítsa, vagy neki menjen. Ámultan néztem, a DJ úgy gondolta ideje elindítani a bulit és kezdésként Ellie Goulding Need your love dalával izzította be a bulit, a közönség hatalmas taps ovációval köszönte meg a dal választást.
Hirtelen valaki átkarolta a vállamat és egy nagy puszit nyomott az arcomra. Meglepetten fordultam az alakhoz, Nathan állt mellettem, szélesen vigyorogva nyújtott át felém egy műanyag poharat, s akkor vettem észre, hogy mindegyikre az én nevem volt rányomtatva. Aznap este az állam sokadjára súrolta a padlót. Hihetetlen volt számomra, hogy ezt a sok meseszerű dolgot ilyen rövid idő alatt össze tudta hozni.
-Milyen a buli?
-Nagyon haragszom rád, ugye tudod?
-Tudom - mondta mosolyogva, a beszélgető-táncoló tömeget figyelte.
Egyszer csak egy eléggé ismerős alak vonult el előttem, felkeltve a figyelmem -Jól láttam, hogy Robie Williams itt van a bulimon? - Nathan sunyi vigyorral a borosta mentes arcán beleivott az italába, majd elindult feltérképezni a terepet, de előtte még szórakozottan vissza kiabált nekem. -Csak érezd jól magad, Brit!
Elgondolkodtam. A kezemben tartott pohár löttyre néztem, amiben aranyos kis esernyő lubickolt, valahol hangos éljenzést kurjantottak, reflexszerűen emeltem arra a fejem, megláttam a bulizó tömeget, s minden ember arcán tisztán látható volt, hogy jól érzi magát. Akkor én miért ne tehetném?
Percek múlva egy kék színű egybe ruhában jelentem meg, aminek derék tájtól bővül a szoknya része, hajamat szabadon engedtem, s lapos sarkú szandálomban indultam a mixerhez egy pohár Metaxáért, amit még egy követett, s még egy.. Úgy váltogattam az italokat, mint a beszélgető partnereimet. Legszívesebben mindenen nevettem volna, de olyan fáradt voltam, hogy inkább kiültem a napágyra, s onnan figyeltem a bulizó népet. Épp akkor láttam meg a hívatlan bohócunkat, amint nekifutásból fejest ugrott a medencébe, hatalmasat csobbant, mire többen kettégörnyedtek a nevetéstől. A medence mindegyik sarkában ölelkező, egymást megenni készülő párokat láttam, szóval jobbnak láttam, ha bent folytatom. Amint beléptem a házba vezető ajtón, valaki megszédülve nekem csapódott, s mikor látása kitisztult széles vigyorral rám nézett, majd felkiáltott:
-Boldog szülinapot! Igyál! - emelte fel a poharát, hatalmasat húzott belőle, majd sietősen csókot nyomott a szám sarkára, szerintem elvétette a célpontot, ami az arcom lett volna.
Elragadtatva mászkáltam körbe a házba, figyelve az emberek bulizási viselkedéseit, amik elég érdekesek voltak. Még jó, hogy bezártam a hálóm, és a hangszer termet, mert amikor beléptem az egyik szobába, hogy vigyek ki kaját, egy csaj vadul markolászta a barátját.. Jobbnak láttam, ha inkább kimegyek, s iszok míg semmi nem számít.
Két óra múlva a party felpörgött, a fiatalok többsége betépve rázták magukat minden szabad területen, addigra vagy ezerszer végig lettem taperolva, de az alkoholnak hála nem kezdtem el csapkodni egyik kéz tulajdonosát sem.
-Hé, Brit! - kiáltott valaki a nappali felől - Kérsz? - kérdezte egy szőke, tüskésre zselézett hajú srác, mutatva az előtte heverő dohány készletére.
-Az ott fű lenne? - értetlenkedtem. Nem tudtam, hogy dühös legyek e, amiért illegális cuccot hoztak be a házamba, ráadásul a megkérdezésem nélkül. Az ismeretlen srác kajánul vigyorogva bólintott. -Miért is ne? Tekerj párat! - indultam felé vállat vonva. Hirtelen egy kecske szaladt el előttem. -Ezt most képzeltem, vagy tényleg egy rózsaszínre festett kecske szaladt el előttem? - mutattam értetlenkedve a megkergült állat felé, akit egy srác hajkurászott.
-Gyere ide, kecske kecske! - szólogatta.
-Maxon, hagyd már a szerencsétlent! - kiáltott a srác után egy lány, de Max figyelmen kívül hagyta.
-Cicc, cicc cicc! - döbbenten néztem, hogy macskákat hívogató szöveggel próbálta elkapni a rémült állatot. A többség nevetve figyelte a valószínűleg már piától beállt fiút, ahogy körbe-körbe szaladgált.
-Az nem egy macska, te vad barom! - szólt oda neki Ross Lynch nevetve. Állj. Hogy kerül ide Ross Lynch? Úr isten, kiket hívott még Nate ide?
-Jóva'! Akkor kecsi kecsi kecsikee, jer ha mondom!
A pink kecske mintha értette volna a hablatyot, megállt és várakozva nézett Maxon-re, aki olyannyira boldog volt miután sikerült elkapnia, hogy az öröm könnyei is kihullottak. Gonoszság lett volna elszakítani őket egymástól, hiszen Isten is egymásnak teremtette őket.
-Maxon, tedd le azt a kecskét!
-De mér'? - nézett rá ijedten, karjai közt a "kincsét" tartva. -Olyan boldogok vagyunk együtt, nem választhattok szét minket két percnyi ismeretség után! - kezdett mű sírásba a fekete haj bundával megáldott srác.
-Feleségül nem akarod venni? - kérdezte egy szőke lány puffogva. Látszólag nem értette a poént, vagy szimplán féltékeny volt rá. Mármint a kecskére.
Mintha a remény sugara csillant volna fel Max szemeiben, ámult tekintettel emelte fel fejét, majd kérdezett rá: -Lehet?
Mint utólag kiderült - Nora megelégelte ezt a fajta viselkedést -Elég volt, hívom a Green Peace-t!
Így történt, hogy Maxon kölyökkutya tekintetét Nora szemébe meresztette, közben Max megbökte a kecskét, hogy kövesse példáját és valami csoda folytán az állat megértette mit kérnek tőle, szeme szintén sokáig meredt a lányéba, afféle kis kecske nézéssel. Így történt, hogy Nora nem hívta az állat mentő szolgálatot, Maxon elvette Pinky-t - elnevezte a kecskét -, és az esküvőn az egyik amatőr színész játszotta el a papot.
Miután elszívtam kettőt, esetleg hármat, mindössze néhány kép darabkára emlékeztem az este további részéből. Táncoló tömeg. Nathan önelégült vigyora, amiért ilyen 'cool' partit szervezett. A keveredett alkohol bódító szaga. Tűzijátékok serege a sötéten csillogó égen. Robbanó konfetti áradat, ami mindent beterít. Örömteli kiáltások. Én, amint a tetőn állok és azt kiáltom bele a semmibe: Menj a fenébe, Styles! Nem kellesz soha, soha..többé.

* Niall szemszöge * 

Sietősen leparkoltam az autóm Brittany háza előtt, felcaplattam a lépcsőn, hogy gyorsan oda adjam neki az ajándékát, mert sietnem kellett tovább, azonban ajtót nem igazán akartak nyitni. Puffogva másztam át a kerítésen, egyenest az udvarba estem, s mikorra felegyenesedtem, majdnem dobtam egy hátast az elém táruló látványtól. Konfetti, használt poharak és üvegek hevertek szanaszét a pázsiton, néhol ruhadarabok is hevertek gazdátlanul. Ahogy körbe futtattam tekintetem, a medence közepén észre vettem a húgomat, aki nagyon úgy tűnt, hogy totál ki van ütve, mert egy gumi matracon kiterülve feküdt a víz tetején, körülötte szintúgy mindenféle üres üveggel. Oké, tudtam róla, hogy buli lesz, engem is meghívtak csak éppenséggel nem értem rá, valószínűleg ha itt lettem volna most nem lenne K.O.
-Brittany! - kiáltottam rá, de meg se moccant. Két ujjam a számba téve fütyültem jó hangosat; semmi reakciót nem mutatott. Körbe néztem mivel ébreszthetném fel, végül megállapodtam egy labdánál és szerencsésen eltaláltam vele. Nyöszörögni kezdett, próbált feltápászkodni, de azonnal vissza zuhant. -Ébresztő, Csipkerózsika!
-Mi van? Ki vagy? - morgott csukott szemmel.
-Taylor Lautner, ki más - forgattam szemem hülye kérdésén - Na, azonnal másszál ki onnan!
-Efem a fád de kedvef fagy, Niall - hablatyolásából alig tudtam kivenni mi a mondat értelme. Brit oldalra fordult, hogy szembe lehessen velem, s amint meglátott kedves mosolyt küldött felém. Kétségtelen, hogy szívott valamit. Abban a pillanatban Nathan jött ki nyújtózkodva az udvarra vezető ajtón, boldognak tűnt, legalábbis elégedett feje erről tanúskodott. Hosszasan kifújta a levegőt, majd meglepődve vette tudomásul, hogy engem is itt lát. Biztosra vettem, hogy ennek az idiótának a keze van mindebben.
-Gyönyörűséges reggelünk van, nem igaz Niall? - kérdezte kedvesen.
-Ja, szebb nem is lehetne - vágtam rá enyhe iróniával a hangomban. -Mi a franc történt itt? - mutattam körbe a szemét teleppé vált udvarra.
-Csaptunk egy kis bulit, ami végül elég nagyra, de eszméletlen jóra sikeredett - csapta össze két öklét, gratulálva ezzel magának. Brittany idétlenül elkezdett vihogni.
-Eleinte nem volt kedvem hozzá, de a Sorry for party rocking-ot nem hagyhattam ki! Aztán mentem volna a mozi terembe, hogy legyen egy kis nyugtom, mire öhm.. - lassabb beszédtempójából ítélve semmi jóra nem számítottam - ott... épp orgiát tartottak, szóval jobbnak láttam, ha magukra hagyom az embereket - mondta kissé kínosan érezve magát, amiért rányitott egy csapat vadidegen emberre hancúr közben. Dermedt arc kifejezésem láttán nevetve hozzá tette: -Ne aggódj, én nem szálltam be! Bár kérték, hogy csatlakozzak, azonban el kellett utasítanom.
-Legalább valami értelmeset is tettél..
-Hé, srácok, ki kér bacon-t? - jött ki a házból egy idegen hapsi egy szál gatyában, kezében egy serpenyőt tartott. Elég idétlen látványt nyújtott.
Dühösen fordultam felé - Senki, és te sem, most azonnal takarodj innen! - mutattam a kijárat felé, ahol távozhat.
-Okézsoké - rántott vállat vihogva, majd amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt.
Brittany durcás hangnembe váltva fordult felém -Hé, ez nem volt szép tőled! Ő Harvey volt, a meleg barátom. És, mint az köztudott a melegekkel csúnyán beszélni rossz dolog.
-Én meg köztudottan leszarom. Na ne kelljen mégegyszer mondanom, hogy eredj kifelé! - fogyott el a türelmem, mire nem érdekel stílusban vállat vont és a fürdőruha felsőjéből elővett egy szál cigarettát, majd rágyújtott.
Ekkor történt az, hogy megelégeltem ezt a gyerekes viselkedését és idegesen felkaptam a kert végében lévő medence tisztító botot és azzal kezdtem kihúzni a medencében lazán lebegő, beállt húgomat. Pár szerencsétlen próbálkozás után sikerült a fejére dobnom a bot hálós részét, mire elkezdett sikítozni és idétlen kapálózások közepette lelökte magáról.
Ingerülten intéztem szavaim ezúttal Nathan felé, aki épp egy bohócot(?) húzott ki a bokorból a lábánál fogva. -Ne azzal törődj már, gyere segíts kiszedni onnan - mutattam a szőke hisztérika felé.
-Miért nem ugrassz be érte és húzod ki? - nézett rám kérdően, továbbra sem engedve el a bohócot, aki nyugodtan aludt.
-Ajjjj - adtam fel a reménytelennek ígérkező csevegést. Levettem a fehér pólóm és a nadrágom, majd beleugrottam a vízbe, nagyobb hullámokat okozva ezzel, aminek következtében Brittany matraca megingott a hirtelen ért lökettől és arccal előre beleborult a kissé langyos vízbe. Nevethettem volna rajta a helyzet komolyságától függetlenül, de akkor nem láttam más egyebet csak egy lányt, akinek a segítségemre van szüksége. Tény és való, hogy Harry elbaszta, viszont biztos lehetek benne, hogy azóta ezerszer megbánta, s átgondolta a dolgokat.
 Úgy tűnik én vagyok az egyetlen, aki helyre hozhatja a dolgokat, amiket ők mindketten elszúrtak, s inkább a szőnyeg alá söpörtek.
Miután kihúztam a medencéből alaposan megtöröltem, aztán elküldtem, hogy vegyen egy kijózanító fürdőt, öltözzön át, és egyen valami normálisat. Közben én is betértem az egyik fürdőbe, ahol nem mindennapi esettel találkoztam. Meghökkenve néztem a kádban ülő srácot és a mellette az őt bámuló halvány rózsaszín kecskét, ami nagyon úgy tűnt, hogy a pasas haját ehető réti fűnek nézte. Elgondolkodva zártam be magam mögött az ajtót - értetlen arcot vágtam -, inkább kettesben hagytam őket, már nem siettem annyira sehova.
-Brit, mit keres egy szétázott pasi az egyik fürdőszobában egy kecskével? - kérdeztem őszintén.
-Jaaa, ő Maxon - legyintett -Tegnap láttam életemben először, kedves hapsi és a felesége is irtó cuki.
-Aha.. - mondtam lassan, annyiban hagytam a dolgot, csak jobban össze zavarodnék, ha meghallgatnám az egész múlt éjszakai történetet. -A felesége is biztos angyali teremtmény.
-Azám! Csak kicsit szőrös, de mindegy - mondta nevetgélve, miközben a ruhája közt turkált egy alacsonyabb szekrényben. Közelebb léptem hozzá, a komód tetején nem kerülte el a figyelmemet egy bekeretezett kép róla és Harry-ről, ami a Brit Awards-on készült. Harry szorosan öleli át derekát, össze szorított szájjal vigyorog, mint akiből mindjárt kitör a röhögés, Brittany pedig normális arcot vágva, csábítóan néz a kamerába.
-Ó, el is felejtettem, hogy az ott maradt - túrt bele a hajába, s pár pillanat múlva már nem volt ott a kettejüket ábrázoló kép, valószínűleg szándékában se volt eltenni onnan, kizárólag az én észre vételem miatt tehette el, ezzel is mutatva, hogy rég túl van Harry-n.
-Semmi gond - simítottam végig vállán. Hagytam, hogy nyugodtan elvégezze a dolgát és távoztam a szobából.
 Valami ötlet után agyaltam a nappaliban ülve - ahol még mindig ott pihent a temérdeknyi szemét, azonban eszem ágába nem volt össze szedni. Nathan elmondása szerint már kihívott egy takarító szolgálatot, s majd egy szép napon talán ki is jönnek.
-Mi a bánat ez az agy zsibbasztó műsor, amit nézel? - fakadtam ki aznap sokadjára -Gondolkozni próbálok, ember! Legalább halkítsd le azt a szart.
-Nem vágom mit vacillálsz annyit azzal, hogy hozd össze újra őket - mondta Nate, unottan tömködte marék számra a drazsét a szájába.
-Nem olyan egyszerű, mint aminek látszik!
-Dehogynem - mondta és kaján vigyor terült szét pofáján, ami azt sugallta neki van valamilyen ötlet félesége.
-Akkor halljam - szenteltem rá több figyelmet, mint azt kellett volna -Lökjed, már!
-Vakrandi - mondta ki egyszerűen, mintha magától értetődő lenne. Látva értetlen fejem, magyarázásba kezdett. -Össze hozzuk külön-külön Brittany-t és Harry-t számukra ismeretlen emberekkel, akikkel vacsora közben beszélgetnek, megismerkednek.
-És mi ebben a jó? Mi van, ha tökéletes párt találnak maguknak?
-Nem is vagy te olyan okos, mint aminek látszol. Totál egyszerű. Olyanokkal hozzuk össze őket, akik nem éppen a normális fajtából valók. Infantilisekkel és csökkent intellektussal rendelkező lányokkal és fiúkkal. Ha van annyi esze mindkettőnek egyikkel sem foglalkozik azután többet, rájönnek, hogy egymáson kívül nincs más, akit tudnának szeretni és, hogy a sors is egymásnak teremtette őket bla bla, aztán újra össze jönnek és remélhetőleg örökre együtt maradnak, hogy ne kelljen megint ilyen szuper tervet kieszelnem.
-És ezt miért nem tudtad fél órával korábban mondani? - kiáltottam rá. Egész jó ötletnek gondoltam.
Leszakította figyelmét a tévéről, s kaján vigyorral fordult felém - Mert élvezet volt nézni a fancsali fejed, miközben olyan képet vágsz, mintha aranyered lenne.

Hello, Darlings! Köszönöm és még ezerszer köszönöm az aranyos kommenteket az előző részhez, plusz a lájkokat. Nagyon örültem nekik <3 Elértük a 60 ezer megtekintést + 60 nagyszerű olvasót. Hihetetlen!

 Tudom, hogy a rajoknak már tavaszi szünet van, nekem azonban Szerdától kezdődik, és majd ha jó leszek, akkor már a szünetben hozom a következő részt. ;) 

 E résszel kapcsolatban remélem nem bánjátok, hogy hosszúra sikeredett. Ismét elmondhatom, hogy elégedett vagyok vele - jó azért annyira nem, de nem rossz szerintem ><. Nekem a kecskés rész tetszik a legjobban, na és nektek? Kommentbe lehet írni/kifejteni a véleményetek újra, plusz pipálni.

 Kellemes szünetet!

Ölel,

BMG.