50. rész "Az örökké határa" - Befejező rész

Hellohello, Olvasók! 

 Huh, nagyon régen volt új rész, és ezt nagyon sajnálom, de tényleg, csupán eléggé ellustultam a szünet alatt, így kedvem nem volt írni, pedig kellett volna.

 Ugyebár úgy volt, hogy az utolsó 2 rész az a repülőn fog játszódni - amihez videót is készítettem. Azonban változás történt, mert nem lesz olyan. Neki kezdtem, de csak kínlódás volt, így hát úgy döntöttem, hogy írok egy másmilyen utolsó befejezést. Kicsit talán nyálasra sikeredett, de én nagyon szerettem írni ezt a részt (:

 Azok akik, miután elolvasták eme új részt, arra kérem őket, hogy utolsó rész gyanánt, egy utolsó kommentben fejtsék ki véleményeiket e történetről, részről stb..

ui.: Az elkövetkezendő napok egyikén lesz egy rövid búcsú-elköszönő bejegyzés. 

Jó olvasást!

Ölel,

BMG.

*Brittany szemszöge* 

[Ajánlott zene]

Harry-vel a parton sétáltunk, elmondtam neki, hogy mindössze azért mondtam nemet, mikor megkérte a kezem, mert képtelen voltam meghozni egy komoly döntést. Azt nem említettem meg, hogy eszem ágában sincs ilyen fiatalon elkötelezni magam bárki mellett is, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem.
 Megértette és elfogadta a döntésem. A kapcsolatunk nem szakadt meg, ugyanúgy magam mellett tudhatom Őt. Sok mindenen mentünk keresztül, mindketten hibáztunk, rontottunk el dolgokat, de valahol az utunk mindig össze kapcsolódott, akár a kulcs és a hozzá illő lakat. Szeretem Őt, és a világ egyik legszerencsésebb emberének nevezhetem magam, amiért egy ilyen férfi, mint Styles, szeret és elvisel engem minden hülyeségemmel együtt véve.

-Akkor mégsem leszel meleg? - kérdeztem rá nevetve.

-Csak, ha szeretnéd - vigyorgott -Neked bármit.

Nevetve megráztam a fejem, s próbáltam megérteni, hogy pattanhat ki egy ekkora hülyeség az ember fejéből.

-Holnap elkísérsz a premierre?

-Ha azt mondanád, hogy sokkolót nyomsz a seggembe, ha elmerészelek menni, még zsibbadt seggel is elmennék, szóval igen.

Megálltam, a forró homok kellemesen sütötte a talpamat. Várakozóan nézett rám, majd egy gyors pillanat elmúlása után, ingénél fogva magamhoz húztam és megcsókoltam a lemenő napfényben. Annyira hiányzott ajkainak íze, mint víz a szervezetemből. Sosem elég.

Miután elváltunk komisz vigyor jelent meg borostától mentes arcán, ami még kisfiúsabbá tette.

Egy villám gyors mozdulattal a karjaiba kapott, ezzel kalitkába zárva engem és elindult a víz felé.

-Styles, ha bele mersz dobni a vízbe, úgy megütlek, hogy a tudod mi is megkékül benned! - fenyegettem, ennek ellenére mindvégig szélesen vigyorgott.

-Azt kétlem - cáfolta meg előbbi szavaimat -Én olyan erős vagyok, mint fában a görcs.

-Ó, persze - röhögtem fel erőltetetten -Csak azért mert egy gén kezelt szumós narancs vagy.

-A banánt jobban szeretem - húzta el keserűen a száját. A narancs rossz emlékeket idéz fel benne.

-Oké, te szumós banán, de most tegyél le!

-Ez itt nem kívánság műsor, pici szívem.

Olyan "jól" elbeszélgettük az időt, hogy totálisan meglepődtem, mikor hirtelen belecsapódtam a vízbe. Prüszkölve jöttem fel a víz alól, fülem, orrom, szemem és a szám is megtelt vagy nyolc liter sós vízzel. Neki támadtam Harry-nek - legalábbis ez volt a célom - de az én izmaim az övéhez képest olyanok voltak, mintha egy hernyó akarna megütni egy macskát. 

 Karjával szorosan átölelt, meggátolta a szabadulási lehetőségeimet. Ruhája nedvesen tapadt a mellkasához, testével az enyémnek simult, és a szívem olyan gyors tempóban kalimpált, ahogy nem hittem volna, hogy lehetséges. Megjelent az a döglesztő fél mosoly az arcán, és ekkor azt kívántam bár ne lenne olyan tökéletes. 

 Meleg lélegzete a nyakamat simogatta, felolvasztva a hideg víztől megfagyott testemet. Akaratlanul is oldalra döntöttem fejemet, és vártam, hogy szilárd testének melege az enyémet érje. Aztán újra a szemeibe pillantottam, és azok a sötét zöld gömbök óriási éhséget, vágyat tükröztek felém.

-Szeretlek - suttogta -Szeretlek, amíg csak lehet.

Éreztem, hogy valami könny féleség csónakázott végig arcomon, keveredett a sós vízzel, amiben Harry-vel ketten vagyunk. Nem emlékszem, hogy lett volna valaha is ilyen tökéletes pillanatunk.

-Nem fogod megbánni, ígérem - hangom suttogásba fúlt át.

-Sosem bántam meg, hogy szerelmes lettem beléd.

És ezek voltak azok a szavak, amik éreztették velem, hogy bár sokszor veszekedtünk, a kettőnk között született szerelem soha nem szűnt meg és nem is szállt el egy pillanatra sem.

Minden, amire szükségünk volt az, hogy szeressük egymást. Elakartam venni az eszét minden érintésemmel és csókommal, annyira, hogy utána már senki és semmi másra ne tudjon gondolni, csak rám.
 Én már soha nem tudnék úgy szeretni és érinteni bárki mást, mint Harry-t. A tengerben állva rájöttem, hogy akár életem végéig tudnám szeretni őt. Szükségem volt arra, hogy megtartsam az előbb tett ígéretemet, miszerint nem fogja megbánni, hogy szeret engem. Miközben elszakadtam tőle, finom kezeit az enyém közé fogta és a part felé irányított.

-Gyerünk.

-Hová megyünk?

Kinyitotta nekem az utas felőli ajtót, szembefordultam vele és még egyszer megcsókoltam, mielőtt beszálltam az autóba.

Nagyon sok mindenen mentünk keresztül, jón és rosszan egyaránt. De talán ezek azok a dolgok, amik megszépítik az életünket. Nem kaphatjuk folyton azt, amit akarunk; csak a szépet, a jót és a boldogságot, hiszen nem így működik. Mindezekért harcolnunk kell, és mi megtettük, így jutottunk el oda, ahol most vagyunk.

-Egy nagyon különleges helyre - válaszolta rejtélyesen.
Harry is beszállt az autóba, majd rövid autózás után elvitt oda, ahol minden kezdődött.

 Mosolyogj, csillogj, ragyogj, ráadásul mindezt csináld őszinte érdeklődéssel. Régen mindez kamu dolgokra épült, azonban ez megváltozott. Harry-vel az oldalamon képes voltam mindezt őszinte lelkesedéssel csinálni. Végre újra tudtam élvezni az egész filmipar okozta gyönyört, köszönhetően a mellettem álló srácnak, aki gyengéden, ám mégis védelmezően karolja át derekam, s bőszen mosolyog az előttünk álló fotósoknak.

Valami oknál fogva az agyamban tekergőző gondolatokat, muszály volt Harry tudtára adnom. Éreztem, hogy belülről szétfeszítenek, ha nem adom ki magamból őket minél hamarább.

Elszakítottam a tekintetem a fotósok kamerájáról és Harry-hez fordultam, olyan hang erőre kapcsoltam, hogy csak mi ketten halljuk azt, amit mondani fogok.

-Sajnálom, hogy sokszor olyan bunkón viselkedtem veled.

Harry halványan elmosolyodott, s kíváncsian várta, hogy folytassam. Talán az ártatlan arca váltotta ki belőlem azt, hogy itt és most bocsánatot kérjek tőle, amiért úgy viselkedtem vele ahogy, pedig ezt ő egyáltalán nem érdemelte meg.

-Képes lennék a te kedvedért megváltozni - a szavak víz folyamként ömlöttek belőlem -Ha akarod a külsőmet is megváltoztatom, amilyenre szeretnéd, nem is tudom mit kéne csinálnom, hogy boldoggá tegyelek.

A fiú arcáról egy szem villanás alatt el tűnt a mosoly, felöltötte komoly ábrázatát.

-Jól figyelj arra amit most mondani fogok - egy gyors kitérőt tettem a minket körülvevő emberek felé, természetesen minden szem ránk szegeződött -Úgy szeretlek ahogy vagy. Úgy szeretlek, ahogy tegnap tettem, vagy azelőtt egy évvel. Holnap is ugyanúgy, szinte már fájdalmasan szeretni foglak. Nem érdekel a külsőd, felőlem kopaszra is leborotválhatod a fejed, ahogy Britney Spears tette, s ha mégis megtennéd, kérlek azért vegyél fel parókát - nem bírtam megállni nevetés nélkül e hülye vicce hallatán.

-Én elfogadtalak így, ahogy vagy. Te is fogadd el magad. Nem kell megváltoznod. Amíg lélegzek és a Föld nevű bolygón vagyok, szeretni foglak, Brittany.

-És ha a Marsra vagy a Jupiterre mész ott már nem fogsz szeretni? - kérdeztem idétlenül, muszáj volt ellőnöm ezt a 'poént', bár egyáltalán nem illett az alkalomhoz.

-Először is, a Jupiter-t már nem nyilvánítják bolygónak - kezdett el okoskodni.

-És a második? - kérdeztem, miután a bolygók magyarázásáról már nem mondott semmit.

-Az nincs.

-Csókolj meg - kértem.

-Ahogy óhajtod, Hercegnő - és ott mindenki szeme láttára megcsókolt. Gyengéden felemelte államat, hirtelen azt sem tudtam mi történik, hol vagyok, mindössze ajkainak kecses mozgására tudtam öszpontosítani.
 A vakuk gyorsabban kattogtak, a tömeg harsogásba kezdett, megállás nélkül érkeztek a hozzánk intézett kérdéseik az újságíróktól.

Le vonultunk a vörös szőnyegről a Backstage-be, ahol Jennette azonnal kiszúrt engem, amint betettem a lábam.

-Elismerésem, szép belépőt csináltatok a vörös szőnyegen.

-Random történt.

-Brittany, interjút kell adnod egy magazinnak. Lehet róla szó?

-Persze - bólintottam. Harry felé fordultam, megszorítottam a kezét, majd követtem Jennette-t.
Annyit még sikerült elkapnom Harry alakjából, hogy őt is leszólította pár riporter, és biztosra vehettem, hogy nem fog unatkozni a távollétemben.

A riporter nő felkészültnek látszott, mert, amint válaszoltam a kérdéseire, azonnal rám zúdította a következőt, és így ment ez tovább, míg az eddigi beszélgetésünk során a legérdekesebbhez jutottunk.

-Mi motivált életed során? Sokszor csúsztál lejjebb a rang létrán, megjártad azt, amit sokan nem bírtak volna elviselni. De te mégis itt vagy, egy tudomáson szerint nagyszerű filmnek a premierjén, és boldognak tűnsz. 

-Így bele gondolva tényleg sok minden van a hátam mögött. A börtön megerősített. A vakságom megtanított arra, hogy mennyire törékenyek vagyunk. Amikor Miranda rám támadt egy késsel, az arra világított rá, hogy vigyázz kiben bízol.
 Én megtaláltam azt az egyetlen dolgot az életemben, amiért a börtönben érdemes volt élnem, s küzdenem. Azt, hogy élek Harry-nek köszönhetem. Még ha nem is volt velem akkor, a tudat, hogy újra láthatom valamikor az életben, felerősített. Örökké hálás leszek neki.
 A riporter őszintén elmosolyodott.

Harry felé pillantottam, nevetve válaszolt az őt körülvevő riportereknek. Megérezte, hogy valaki figyeli, s felém kapta csillogó szemeit. Össze találkozott pillantásunk, mire mindketten elmosolyodtunk. Pár másodpercig némán néztük egymást, majd ismét a riporterre figyeltem, s lezárásképp azt mondtam neki:

-Mindenkinek megvan a maga útja. Én szerencsére követtem az enyém.